Nagyon is sok: mindkettő kelta eredetű szó. Arany János burkoltan (vagy nem is olyan burkoltan) Habsburg-ellenes balladája nyomán a skót gael és a középkori ír bard, illetve a walesi kelta (kymri) bardd több mint másfél évszázada közismert magyar fogalom. (A középkori német vagy francia bard „fegyver” szóhoz persze a walesi bárdoknak semmi közük.) A kelta bárdok, ha valaki nem tudná, hősi énekek szerzői, dalaikat lanton maguk kísérték. A szó az angolban is – átvitt értelemben – a „költő” fogalmává lett, ha nagybetűvel írják: The Bard, akkor mindenki William Shakespeare-re gondol. Ő lenne A Bárd.
Ki hinné, hogy van nyelvünkben egy másik walesi kelta szó is, amelyet minduntalan használunk: a pingvin. A régebbi angol értelmezőszótárak a francia pingouin átvételének hitték, de a Webster-szótár kiadásában már ezt olvassuk róla: „valószínűleg walesi szó”, minthogy pen-gwyn walesi kelta nyelven annyit jelent: fehér fejű. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára már bizonyosnak tartja, hogy a „pingvin” angol közvetítéssel (talán útleírások nyomán?) került a magyarba, de a szó „végső forrását tisztázatlannak” tartja.
A szó első előfordulása nem ismeretes. De valószínű, hogy walesi tengerész nevezhette el egy délsarki expedíció alkalmával a furcsa madarat – édes anyanyelvén.
Legfrissebb hozzászólások