Mintegy kétezer ember megmentője, a Gaudiopolis megálmodója, létrehozója. Mi is volt a Gaudiopolis? ÖRÖMVÁROS. 1945 szeptemberében – öt hónappal a Magyar Köztársaság kikiáltása előtt – közel nyolcszáz menekült gyermek megalapította a „Gyermekköztársaságot”. A gyerekek ünnepségeket szerveztek; könyvtárt, énekkart alapítottak. Az „örömpolgárok” szakmát tanulhattak, nem volt kötelező a munka, de szívesen dolgoztak a közösségért. A gyerekköztársaságnak alkotmánya volt, és önálló törvénykönyvet is alkottak. Gaudiopolist sem a magyar állam, sem az egyház nem támogatta.
Sztehlo Gábor
(Budapest, 1909. szeptember 25. – Interlaken, Svájc, 1974. május 28.) evangélikus lelkész
„Szavakra már nem emlékszem. Csak arra, hogy amikor megláttam Gábor bácsit, minden félelmem szinte egyszerre eloszlott. Mosolyogva fogadott, – szavak helyett – magához ölelve bevitt engem rögtön a nagyobb fiúk közé. Nem emlékszem, hogy kérdezett volna valamit, talán átérezte motyogásomból bajomat, kilátástalan helyzetemet. Mintha kisütött volna nap! … . Nem voltak köztünk „árkok”, ellentétek. Néhány nap alatt úgy éreztem, itthon vagyok. Ez az én családom. Csak sokkal később ismertük meg egymás sorsát, az első élményem az előítélet nélküli befogadás volt. Ez volt első örömöm, s ebben az örömben bizonyára én is megnyíltam. Gábor bácsi „atyám” lett, a fiúk és lányok pedig testvéreim. S ebben a családban kaptam további örömöket is.” (Keveházi László)
„… Ádám (HORVÁTH ÁDÁM rendező) bátyámmal együtt bekerültünk a híres Sztehlo Gábor-féle, fiúk városa jellegű Gaudiopolis-intézetbe. Sztehlo Gábor, aki szerintem megérdemelné, hogy szentté avassák, evangélikus lelkészként a háború alatt körülbelül ezer zsidó gyereket mentett meg oly módon, hogy a pesti és budai nagyiparos és arisztokrata barátai villájába beállított tíz-tizenöt gyerekkel, és azt mondta, például vitéz Szenczy Aladárnak: „Bujtasd el őket, és ha jönnek a nyilasok, kérd ki magadnak: miként merik feltételezni, hogy egy vitéznek zsidók bujkálnak a házában?” Így mentett meg közel ezer gyereket, többek közt egy 17 éves fiút, OLÁH GYÖRGYöt, a későbbi Nobel-díjas vegyészt, akinek a szerves kémia megújítását, az ólommentes benzin kifejlesztését köszönheti a világ. A Sztehlo-intézet tovább működött 1945 után, a túlélő szülők elvitték a gyerekeiket, az árvák maradtak. Melléjük felvette az utcákon csavargó háborús árvákat is, és csomó magunkféle félárva is oda került.” (SÁRKÖZI MÁTYÁS író).
ORBÁN OTTÓ költő kisgyermekként veszítette el édesapját a második világháború legvégén (1945-ben 9 éves volt). 1945 után félárvaként a Sztehlo Gábor vezette Gaudiopolis-Örömvárosban nevelkedett.
SZTEHLO GÁBORT nem avatták (lévén evangélikus, nem is avathatták) szentté. Emlékezni rá viszont feltétlenül kell! Ő maga naplója végén így összegezte életét:
„Álmaim megvalósultak. Talán a sors kegyeltje lettem volna? Vagy szerényen álmodó, aki kevéssel beéri? Korántsem voltam szerény, de Isten kegyelme valóban megajándékozott. Sok mindent megtanultam magam is. Hiszem és remélem. Elsősorban azt, hogy a kereszténység nem a dogmák, hanem a szeretet világa. Élő, eleven, cselekvő szereteté. … a háború eldurvítja a lelket, és felszínre hozza az önzést, a gonosz indulatokat. Gyakran. És mégis: mennyi esetben érvényes, hogy a szenvedés, a szorongatottság olykor éppen a jót hozza ki az emberekből. A veszély, a nyomorúság, a gyötrődés hányszor hozott egymás közelébe bennünket, kovácsolt össze, kialakítva felelősségérzetet, türelmet, áldozatkészséget. …. Álmaim megvalósultak és életem tartalmat nyert. Ha pedig az ember életének van tartalma, ha tudja, miért él, akkor biztonságot és nyugalmat érez, ez pedig a legtöbb, amit e nyugtalan és pillanatnyi élvezetekben elégő világban kívánhatunk.”
Budai Éva
rovatvezető
Legfrissebb hozzászólások