Szabó Lajos: ébredés-álom-életvonal

felkelsz a kis szobában
most is muszáj
fekszel még egy darabig
és a homályt próbálod
kipislogni a szemedből
hűvös van
nálad mindig az
az ablakon víz csorog
a könyvekig
verseskötetek
és néhány regény
a párkányon
sorban
nem katonásan
csak úgy érkezési sorrendben…
az jut eszedbe
hogy éjszaka álmodtál
és még
meg is riadtál a sötétben
de az volt a legvadabb
az egészben
nem tudtad hol vagy
otthon
egy autóban
ami a-ból b-be tart
vagy valahol máshol
amiről fogalmad sincs
még az is megvan
ahogy próbálsz
megbizonyosodni a holról
szemgödröd
sötétzöld karikáin keresztül
vakságodból
világot csikarva félálomban…
alig egy karnyújtásnyira
az éjjeli lámpa kapcsolója
de az nem opció
mert nem a megváltás szinonimája
és akkor a lebegés megszűnne
elhajolna az álom-sztori
egy teljesen más irányba
rém
erotikus
vagy a rém-erotikus sávba
de már reggel van
palást arcú a plafon feletted
világos
mindegy is
már elmúlt
nincs
az álmok dolga
az
hogy elhagyják a testet…

később
a konyhában
amikor krumplit pucolsz
az ebédhez
érzed
ahogy
a vizes keményítő beszívódik
bőröd pórusain keresztül
egyszerre kényelmetlen
és furcsa…
a kést a deszkán hagyod
a kikészített fűszerek mellett
paprika oregánó stb.
a mosogató csak néhány lépés
megvárod amíg a csapból
meleg víz folyik
– ezek csak éhes és jelentéktelen pillanatok –
folyékony szappant csöpögtetsz
a tenyeredbe
és végig nézed
ahogy megtelik vele az életvonalad
majd próbálsz mindent lemosni magadról
mindent…

***

Szabó Lajos vagyok, a Szilfa- Líra- Kávéház alapítója, szerkesztője. Alapvetően nehezen nyílok meg, nehéz magamról beszélni. Honnan jövök? Ha a kérdés fizikai értelemben értendő, akkor a válasz Hajdúszoboszlóról. Bár, gondolom nem ez a lényeg. A 70-es évek, a másik rendszer szülöttje vagyok. Mást kaptunk gyerekként, mint a következő generációk. Nem mondom, hogy jobb volt, de mégis más. A mai napig onnan táplálkozok, és onnan vannak a legerősebb emberi kapcsolataim. Hová tartok? Fogalmam sincs. Írok, mert ehhez van kedvem. Írok, mert szeretek írni. Nekem az írás az út keresésről szól. Izgalmas. Szerintem mindenki próbálja megtalálni a maga helyét ebben a hatalmas káoszban. Én is próbálom. Valahogy mindig vonzottak a művészetek, már gyerekkoromban is. Zene, festészet, művészfilmek. A versekhez való kötődés csak később kezdet kialakulni. Tinédzserként próbáltunk zenélni néhány barátommal, akkor kezdődött az írás. Szövegekre volt szükségünk és rám hárult a feladat, amit egyáltalán nem bántam. Ezek voltak az első lépések. Később elmaradt, aztán újra indult, de nem volt folytonos. Adyt, Radnótit, József Attilát és Jim Morrisont olvastam akkoriban. Angliába költözésem után valahogy megint előkerültek a versek. Írogattam, elküldtem ide-oda. Tóth Gyula költő barátságát is ennek az időszaknak köszönhetem. Szerencsés vagyok, mert barátomnak tudhatom. Általa kezdtem nyitni a kortárs költészet felé. Nagyon szeretem a ,,ma” irodalmát. Csodálom és a rabjává váltam. Megváltoztatott. Manapság a kortárs és a huszadik-századvégi költők írásai foglalkoztatnak. Hogy kikről van szó? Nos vannak néhányan. Röhrig Géza, Simon Márton, Charles Bukowski, Petri György, Faludy György, André Ferenc, a már említett Tóth Gyula és természetesen még sokan mások.