etetlek altatlak
sorsommá fogadlak
megkötlek kioldlak
suttoglak sikoltlak
nem látlak nem tudlak
kinyitlak becsuklak
várlak és küldelek
másoknak szültelek
örömnek bánatnak
céloknak vágyaknak
előlem rejtőzöl
csendeddel fertőzöl
magamért bántalak
sorsomnak szántalak
kutatlak kereslek
holtomig szeretlek
***
Kapui Ágota (Sepsiszentgyörgy, 1955. május 15. – Újhartyán és Nyáregyháza között, 2018. június 19.)
Sepsiszentgyörgyön született, ott járt iskolába, és 1974-ben érettségizett a Székely Mikó Kollégiumban. A kolozsvári Babeş – Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán szerezett magyar-francia szakos tanári diplomát 1979-ben. Egyetemi évei alatt több verse is megjelent az akkori vezető kulturális folyóiratokban, irodalmi lapokban, antológiában. A nyolcvanas évek derekán két kötetét is befogadta a bukaresti Kriterion könyvkiadó (egyik gyerekverses kötet lett volna), de megjelenésük később meghiúsult, mert 1988-ban családjával együtt áttelepült Magyarországra. Egy Budapest melletti kisvárosban, Dabason kezdtek családjával együtt új életet. Az áttelepüléssel és a megváltozott életkörülményekkel egy időben költői vénája kiapadt, és több mint 20 éven keresztül egyáltalán nem írt verset. A kétezres évek derekán versírási kedve visszatért, de írásait nem hozta nyilvánosságra. Tizenöt évig volt a dabasi gimnázium tanára, majd 2002-től pályát módosított, és kulturális feladatokkal, rendezvényszervezéssel, kiadvány- és újságszerkesztéssel foglalkozott. 2015-ben érlelődött meg benne a szándék, hogy megjelentesse addigi verseit, és ebben Kaiser László, a Hungarovox Kiadó vezetője volt segítségére. A másik oldal című verseskötet megjelenése után két évvel, 2017 májusában látott napvilágot A lélek szárnycsapásai című kötete, szintén a Hungarovox Kiadó gondozásában. 2018. június 19-én közlekedési baleset áldozata lett.
Kapui Ágota vallotta, hogy a múlt „blokkjai” lassan felszakadnak és verssé oldódnak, így hálával tartozik a Gondviselésnek minden vélt rosszért és jóért, amivel sújtotta vagy megajándékozta. Az írás számára egyfajta „kegyelmi állapot” volt számára, amelyet sokévi hallgatás után megtanult értékelni.
Kapui Ágota alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Kapui Ágota alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások