1.
Kitakarják lelked a csapások,
égő csíkokat hasítanak
a bőrszíjra fűzött
birkacsontok, ólomdarabok,
ruhátlan testedbe mélyednek,
sebet vágnak.
Gyötrelmesen vijjog
a liktorok kezében
a fa-nyelű flagrum.
Tudod előre lázas-sorsod,
nem jajongsz.
Az Írástudó
meredten néz rád
óriás-buborék szemével,
részvétet nem mutat
páncéllá aszott arcbőre.
Rekedt röhej tör fel, szitok száll
a bámész nép
örvendő torkából.
Döfnek beléd gúny-szavakat
zsíros tokájú tajtékos pofák.
Ki érti szenvedésed,
ki ejt könnyet érted?
Nem tud szembeszegülni,
kinek nincs kihez menekülni.
Állsz elveszetten,
ölednek borzas erdejét
sem takarja semmi.
Alakodat csillag
palástolja, mikor skarlát bőrödre
rongyosleplet terít
csonka kezével valaki.
Egy püffedt tűpárna arcú
megalázó töviskoszorút
tesz sugárzó királyi fejedre,
halszemű társa
jogarnak nád szálat ad
megbocsátó szelíd kezedbe.
Tudod előre lázas-sorsod,
nem jajongsz.
2.
Nyakadba teszik keresztfádat,
karjaidra fűzik rab-ágad
Szakállal kivert arcod
előre biccen.
Kiül a vörös verejték
konok homlokodra.
Horpadt hasadat,
mellkasodat, ágyékodat
átszelik az ostor-vonalak,
alvadt véred szőrödre tapad.
Megroskadt inú lábaid
vacogva emeled,
csontjaidra szárad minden mozdulat,
nehezen cipeled
emberbe oltott kiváltságodat.
Tudod előre lázas-sorsod,
nem jajongsz.
3.
Megérkeztél.
Félig csukott szemhéjad
alagútjából, könnyeiden át
nézel fel az égre.
Szólni akarsz, de
nincs kinek,
kiáltanál, de ember-szó
nem jön ki szádon
A világ képe lehull
szemgolyód mélyére.
Magadba fordulva
tűnődve állsz.
– Igyál! – hallod a durva felszólítást,
és kortyolsz a borból, mirhából
kevert keserű folyadékból.
A földre löknek.
A patibulum hosszában
kiterjesztett karokkal fekszel.
Várod, hogy odaszegezzenek
a keresztfához.
Egy pillanatra elfog
az irtózat és a félelem.
Suttogsz: Adj jelet uram!
A fájdalom éberré tesz.
Vinnyogva megadod magad,
mikor beleszalad
a kéztőcsontok között
húsodba a vékonyodó vastüske,
átvágja az ideget,
s szétfut mind a két karodban
a fájdalom,
mint egymásra szökő nyilak.
Nem az első keresztre feszítés
amit végez, el kell ismerni,
érti a mester a dolgát.
A tüske sértetlen hagyja
az artériát. Csontokat sem tör.
A kín figyelmeztet arra,
hogy még élsz, egy vagy velünk,
s szenvedned kell értünk.
Tudtad előre lázas-sorsod,
elképzelni mégis más volt.
A feszítő-mester
lábaidat térben meghajlítja,
s ahogy szokta kissé oldalra fordítja.
Az egymásra tett lábfejeket
a cölöp elülső oldalához szegezi.
A kalapács jaj-hangja
megkongatja a harang-eget.
4.
A keresztfáról pásztázod végig
tekinteteddel
földi léted maradék terét,
s eltűnődsz azon vajon miért
Te vagy itt az egyedüli,
aki még emberi…
Tested súlya vállaidon,
kinyújtott, felszegezett,
kitárt imádkozó karjaidon függ.
Az égnek intesz, az eget
vágynád ölelni.
Minden, minden mozdulat
kínokkal teli.
Beszívni és kifújni,
a levegőt csak
könyököd emelésével,
vállaid előregörbítésével
tudod.
De tested mikor megfeszíted
sebzett bőrödet dörzsöli
a durva cölöphöz.
A fájdalom lassan legyőz.
A csönd szövete szövi köréd
az irgalmat.
Félrebillen fejed.
Rád csukódik a sűrű ég.
Már nem vagy itt, mikor
szíveden szikrát vet a lándzsahegy.
***
Budapesten születtem 1944. április 18-án. Apai nagyapám a monori állami polgári fiú- és leányiskola igazgatója volt 1903 és 1916 között, (egy évvel később, mint tudjuk, ott tanult egy rövid ideig József Attila!). Apám, Oláh Dezső Monoron született 1912-bent, de iskoláit már a Józsefvárosban kezdte, (történetesen abban az iskolában, ahol az én gyermekeim is, elsőtől nyolcadikig tanultak.) A Vas utcai Kereskedelmi Iskolában folytatta a tanulmányait. Anyám, Dück Alojzia, 1911-ben Budapesten született. Egy testvérem van, Oláh Gábor, aki 1938-ban született Tapolcán. Hányatott gyermekkoromat mutatja az általános iskoláim sora: az első osztályt 1950-ben Badacsonytomajon kezdtem, majd Budapesten, a Virányos utcai Általános Iskolában folytattam, a felső tagozatot a Labanc utcai Általános Iskolában kezdtem el, de az 5. és a 6. osztályt már Galyatetőn, összevont osztályokban végeztem el. 7. osztályos koromban ismét Budapesten laktunk, ezért a Csaba utcai Általános Iskolába jártam, és ott is fejeztem be az általános iskolai tanulmányaimat. A középiskolát a Táncsics Mihály Gimnáziumban végeztem el, ott is érettségiztem 1963-ban. 1963 és 1967 között a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola hallgatója voltam. Tanári pályámat Törökbálinton kezdtem el, ahol értelmi fogyatékosokat tanítottam, három összevont, kisegítős osztályt. 1967. december 30-án megnősültem, feleségem Szanyi Julianna, született 1945-ben, Demecserben, (idén ünnepeljük házasságunk 50. évfordulóját.) 1970 és 1973 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára jártam, pszichológusi diplomát szereztem. Egyetemi tanulmányaim közben, 1971 és 1973 között, a Művelődésügyi Minisztérium 1. sz. Nevelőintézetében előbb tanárként, majd pszichológusként a fiatalkorúak javítónevelésre ítélt gyerekek tanításával, pszichológiai vizsgálatával foglalkoztam. 1972-ben született meg első gyermekem, Zoltán. 1973-ban lettem a TIT hetilapjának, az Élet és Tudománynak a szerkesztője. 1974-ben a MUOSZ Újságíró Iskolájának diplomások részére létrehozott képzésében folytattam a tanulmányaimat. 1975-ben vehettem át újságírói diplomámat. 1976-ban született meg lányom, Margit. Rovatszerkesztői munkám mellett, több száz cikket, tanulmányt írtam, több könyvet is szerkesztettem, vagy társíróként vettem bennük részt. Ezekben az években, Kutasi Gyula íróval, Oláh Gábor filmrendezővel és Sorbán Szabó Zoltán költővel, 4-5 filmforgatókönyv írásában is részt vehettem. A ’80-s évek közepén Mohás Lívia pszichológussal, József Attila díjas íróval dolgoztuk ki közösen, a Videoanalízis nevű önismereti, csoportos, személyiségfejlesztő, lélektani eljárásunkat, és felső vezetőkből álló csoportoknak tartottunk, két-három napos tréningeket. 1989-ben az Élet és Tudomány munkatársai az országban egyedülálló módon, megválasztottak a lap főszerkesztőjének. A hetilap 2006-ban Magyar Örökség Díjban részesült, és ehhez, úgy gondolom az én majd húszéves szerkesztői, majd kétéves főszerkesztői tevékenységem is hozzájárult.) 1992 és 2004 között a Hunital Magyar–Olasz kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója lettem, cégünk élelmiszer-ipari gépek importjával, kereskedelmével, export-import ügyletek végzésével, és élelmiszer-ipari üzemek, illetve vegyes vállatok létesítésével foglalkozott. Neves irodalmi lapok, – Napút, Vigília, Lyukasóra stb. – hozták le folyamatosan költeményeimet. Eddig hat verskötetem jelent meg. Új műfajt alkotva rendszeresen tartunk Zene-vers esteket, melyben verseimet Takács Bence Ervin mondja el, Kathy-Horváth Lajos és Szakcsi-Lakatos Béla improvizatív zenei kísérete mellett. A Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése 2014-ben megválasztott a Katona József Színház Felügyelőbizottsága elnökévé.
Legfrissebb hozzászólások