Három nappal az Elsodort idő Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott kötetbemutatója után beszélgetünk.
– A Fordított idő első kötete nagyjából tizenöt évet fog át. Az Elsodort idő viszont hangsúlyozottan egyetlen egy évet, és most a regényben kevesebb mellékszálat, lírai kitérőt is találunk. Hova ez a sietség?, kérdezhetnénk.
– Most nem egy lassú fejlődéstörténetet akartam bemutatni, hanem a gyors népmozgások, hirtelen kulturális találkozások, intézmények hatását az egyének lelki életére. Riolda egyetlen év alatt beutazza a korabeli Európát, és találkozik a szörnyekkel – nem kísértetekkel vagy szellemekkel, hanem különösen szervezett emberi közösségekkel, városokkal, hadseregekkel, kolostorokkal.
– A könyvbemutatódon Horváth Csaba azt hangsúlyozta, hogy tervezett regénytrilógiád második kötete is valamiféle kitalált időben játszódik. Én még csak a fájlt olvastam: de ebben legalább ötször találkoztam a trónra lépő Nagy Károlyra való utalással. Ezek szerint a cselekmény a VIII. század nyolcvanas éveiben játszódik.
– De engem egyáltalán nem zavar, ha a kora középkort nem ismerők a cselekményt egy fiktív fantáziavilágba helyezik. Persze ennél is többször leírhattam volna Pipin vagy Károly nevét; de minek, én nem történelemkönyvet akartam írni. A fikciót és történetírást amúgy is nehéz szétválasztani. Ha valaki egy mesevilágban akarja értelmezni a regény történéseit, tegye nyugodtan. Az is elég, ha annyit érzékel az olvasó: itt már és még között élnek a szereplők. A régi rend felbomlott, de az újnak még a körvonalai sem sejthetők.
– Te magad regényről beszélsz, miközben az elbeszélésed igazi hősei a különféle stratégiák segítségével túlélni akaró közösségek…
– Ezzel vitatkoznék, a regény nőalakjai, Riolda, Hanna, Hildi – még ha némelyikük részt is vesz a rabszolga-hálózatok fenntartásában és működtetésében – mind az egyéni túlélésben érdekeltek. Egy nő nem is nagyon tehet mást: az anya-gyerek viszony kizár minden gépies személytelenséget.
– Gépies személytelenségről beszélünk egy olyan korban, ahol aligha voltak igazi gépek, nemhogy a gőzgép vagy az elektromosság, de még az iránytű is ismeretlen volt.
– És talán ezzel a technikai elmaradottsággal is magyarázható, hogy az emberek a saját testükkel kísérleteztek, és megpróbálták kihasználni az emberi szervezettségben rejlő lehetőségeket. A mórok tökéletesítik a hadviselést, Bizánc kifinomult államapparátust működtet, megszületnek az első kolostorok és a majdnem független városállamok. Hihetetlen szellemi potenciál rejlett akkor ezekben. De mennyire fejleszthető az ember közösségi természete? A Tökéletes Városban is azon vitatkoznak a szereplők, hogy az ember madár- vagy rovar-természetű-e, hogy milyen mértékig képes egyéni céljait föladva közösségi lényként működni. Megjegyzem, ez a vita még ma sem dőlt el, hiszen minden kultúra más-más stratégiával működik. De persze jól tudom, hogy a modern nyugati elbeszélések szinte kivétel nélkül az „én” történetei. Épp ezért gondolom, hogy a fantasy talán alkalmasabb arra, hogy más közösségi stratégiákat is megértsünk.
– Az Elsodort időben kulcsszerepet kapnak a nagy rabszolga-hálózatok. Hildi fogdossa össze a katonáival a szláv rabszolgákat, és Hanna gondoskodik arról, hogy épségben Hispániába jussanak.
– A rabszolgaságról nekem is sokáig csak a bilincsek, a tönkretett életek és a megaláztatás jutott az eszembe. De az iszlám világban egy szláv vagy török rabszolga hihetetlen karriert futhatott be, hadvezér, kincstárnok lehetett, rabszolgacsoportok egyes államokban át is vehették a született arabok feletti uralmat, ilyenek voltak a mameluk államok. Azt kijelenthetjük, hogy a gyerekkori identitásvesztés – egy szláv fiúból rengeteg szenvedés árán muszlim katona lesz – igenis megkönnyíthette a karrierépítést. Nyugaton persze egy ilyen rabszolga-karrier elképzelhetetlen. De a fiúk itt is hét-nyolc évesen elkerülnek otthonról, kolostorba vagy egy nagyúr udvarába költöznek, és többnyire csak ekkor kapnak „igazi nevet”. Mindenki másoknak, a „feljebbvalóknak”, és nem a vér szerinti szüleinek tartozik hűséggel. Az én olyasmi, amit csak mások szolgálatában lehet kiérdemelni. Ezt az új embert akár egy pszichopata is jelképezheti: annyi játszmában vesz részt, annyi emberhez alkalmazkodik, hogy a személyes kapcsolatok semmit sem jelentenek neki. Saját magáról sem gondol semmit. Már csak győzteseket és áldozatokat lát maga körül, nem arcokat.
– Igen, a regénybeli ereklyekereskedő. És nem mondhatnánk, hogy idejétmúlt karakter lenne. De a regényed alapján más, meghökkentő párhuzamok is fölsejlenek. A könyvbemutatódon például sok szó esett a médiumokról, a közösségi kommunikáció modern és posztmodern formáiról.
– Régóta foglalkoztat a mesterséges családok problémája. A közösségi oldalak például képesek egymástól távoli emberekből is virtuális családot formálni. Akár a hit, az állam, a középkori város, vagy csak egy céh és egy kolostor. De mivel én csak fikcióval foglakozom, mondhatni, csak mesékkel – és persze szigorúan a múlttal – nem foglalkozom elméleti párhuzamokkal. Egyszerűen lesz majd egy csodás találmány, ami nemcsak a jövőbelátást könnyíti meg, hanem az államépítést is. Ami lehetővé teszi az egymástól távol élő emberek kommunikációját. Nagy Károly is így tud majd birodalmat építeni. Mert mindennek rend a lelke.
– És mi történik Rioldával a gyerekeivel és a kis szigetével?
– Ez már a harmadik kötet témája lesz. Ennek még nem tudtam nekikezdeni, most egy Velencéről szóló esszésorozattal bajlódom. De úgy tervezem, december végén belefogok.
Nádor Zoltán
*
Kapcsolódó oldalak:
Bánki Éva: Elsodort idő – Fordított idő II. című kötete megrendelhető itt.
Bánki Éva: Fordított idő című kötete megrendelhető itt.
Újnautilus Irodalmi és Társadalmi Portál
Legfrissebb hozzászólások