* Nyírfalvi Károlynak, odaátra *
Kimentem a rétre keltikét festeni.
A patakból hoztam vizet a keltike
lilás és fehér színéhez, de megláttam
a pettyegetett tüdőfüvet és a gólyahír
sárgáját, a víz jó lesz azokhoz is.
Olyan nagy a csönd. Szeretted volna ezt
a csendet, a kavicsokat a folyó partja mellett.
Az egyikre ráírtam a neved kezdőbetűit.
Most először értettem meg, hogy elmentél.
Látod a fű is milyen zöld. Épp ilyennek akarta,
aki festette. Társa vagyok a nagy
névtelennek, ülök, festek, mosolygok és ki
merem mondani, hogy nem akarok gondolni
rád, mégis itt vagy mellettem, itt vagy
és emlékeztetsz, hogy megígértem, írok rólad.
Igen, felelem. Írok az életről, írok a kavicsaidról,
a komlóról, amivel annyit küszködtél, hogy végül
a komló azt mondta, egyezzünk ki döntetlenben.
És te nagylelkűen azt válaszoltad: rendben.
***
Megjelent Mórotz Krisztina: Krisztina, hol a te utad? című kötetében, 2017
Mórotz Krisztina alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Legfrissebb hozzászólások