Köszöntenek, mint régi ismerőst.
Székem karfája karomhoz hajlik
Nekem panaszkodik,
Ágyam, ha virradatkor kitaszít
Nyikordul egyet,
Bögrém kezembe simul
Hízelegve,
Cipőkanalam
Mikor lehajlok velem jajdul.
Memóriám is tárgyaknak
Kiszolgáltatva működik.
Kagylóhéj recéiben
A tenger kiszáradt könnye
Egy régi nyaralás
Emlékét hozza vissza.
Őrzök egy üveggolyót,
Gyermekkorom
Gurul vele elibém.
Most formálódnak a szavak
Bennem, még kíváncsi
Mozdulatra késztet
A foghatatlan világ,
Szimatol az ész mindent,
Még könnyű kegyelmi állapotban
Várja az érkező igéket.
Kitelt világról üzen
Egy fémdoboz.
Most gombok lapulnak benne,
De valamikor
Nemes füstölni valót
Kínált belőle egy dáma
Parázs-szájába a bókoló gavallér.
A semmibe gomolyogva
Így múlik el, ami
Tegnapnak tűnik,
Akár a holnap majd,
Ami még hátra van.
Mikor a régi papírpénzeket számolgatom
Nagyapám szorítja meg kezem:
Milliárdos vagyok, de elég lesz-e
Kérdezi, egy átszálló jegyre?
Ágyamhoz ül, mint régen,
S halkan mesélni kezdi életem.
Ária szól.
Anyám arca,
Akivel oly sokszor hallgattam,
Mintha csipkés szélű fényképéről
Lopakodna elém.
Merengő szeme rám nevet.
Keze ölében álmodozik,
Szelíd mosolyában gyönyörködöm,
Körülötte szálldosok,
Míg el nem tűnik észrevétlen
A zene hullámaiban.
Mintha én lennék a féltve
Őrzött tárgyakért, s nem ők értem.
A néma anyag
Megkövülve egy ősrovar szárnyát
Őrizi magában.
Testének darabja
A makacs létezés lenyomata,
A rejtező ős-élet
Pattintott emléklapra írt
Üzenete.
Meztelen ős múltam,
Vesztett édenkorom varázs ideje
Villan elém,
Emlékeztetve
Millió évek előtti világomra.
Nyugodtan alhatok.
Tárgyaim túlélnek engem.
Mind őriz már vonásaimból valamit.
S mint ősrovar a kőzetben,
Holtam után élő emlékként,
Beléjük préselve
Maradok majd fenn.
***
Legfrissebb hozzászólások