Suhan alattam a sima betonút,
röpül velem a könnyű kerékpár.
Már mögöttem a folyóparti füzes,
elhagyom a vezsenyi kompkikötőt.
Messze mögöttem a gyárkémény,
az égbe szökő, és gyár hosszan
nyúló fala a rámázolt jelszavakkal.
A szemhatáron látom négy tornyát
a kisváros három templomának.
Látom a régen volt szülőfalut,
a harmadikos gimnazistát, aki
hiába várakozik orgonavirággal
a kollégium tölgyfakapujában
délután öttől este kilencig,
hiába megy ki a vasútállomásra
hetvenkettő májusában minden
hétfő hajnalban a makói gyorshoz.
***
Első megjelenés: a Székelyföld 2015. februári számában.
*
Legfrissebb hozzászólások