„Az idő, melyet Isten mindenikőnk számára kiszab, olyan, mint egy értékes szövetdarab, mindenki úgy hímezi ki, ahogy csak telik tőle.”
(Anatole France )
pompás
piros
ölelésben
az életfonal
csupa
Fényben
együtt
szőttük
napról napra
hónapokról
hónapokra
minden szép
szín szelíden
árnyalt
díszítette
lelkünk
Falát
aztán
szakadozni
kezdett
hát toldtuk-foldtuk
ahogy tudtuk
de a fonal
egyre foszlott
a minőséggel
mennyi baj
lelkem mélyén
már aggasztott
fogy a Piros
egyre fogy
TE a szövést
abbahagytad
de egyedül is
szőni kell
ha nincs piros
ami van
azzal
„Haladni kell
a korral, kérem!”
így az Aranykorszak
kedvelt színe
mindenhol csupa
Fekete
ezzel kellett
ám szőni
ha akarsz
élni
ne válogass
elégedj meg
ami van
azzal
közben a Falak
már kopottak
s csak a fekete
Fonalat látom
mely átszövi
szorítja
lelkem
átlátszó
lehelet finom
Falak
minek kell
neked
már élned
hisz
„hálni jár
beléd a
lélek”
úgyis csak
a temetőt járod
várván hogy
halálod megváltson
e földi Faltól
hisz így is
távolabb kerültél
attól
aki már
nem segít
szőni
mint attól
akit jajongva
szültél
s kit 17 év
kora nyara
halálba külde
megállt az Idő
és nem jön
az Óra…
(Lele, 1994. november 20. )
*
Megjelent a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások