Az ítélkező méri ki
a dicsekvő jó határát,
és jaj a pislogó rossznak,
ha átlép rajta.
A törvénykező
büszke elmével hiszi
a hímzett igazságot,
és a csalogató rosszat,
a kócos való
minden aranyszálát
szét tudja választani.
Pedig a dekoltázsban
a jó ívelt előnye
lehet csupán a rút előképe,
és az út végén
manöken-ragyogás helyett
már a sorvadt csúfságra találsz.
Minden judícium kétarcú.
A világot a Mindenható
szabad szárnya terítette ránk,
de a Törvényeket
a szenvedélyek útvesztőjében,
a kielégületlen ember írja,
akkor is,
ha könyörületes Istenére hivatkozik.
Nem tudhatjuk az akarat
égköves ujjai
legközelebb kire mutatnak,
a bársonyfüggöny mögött
miféle éber-szempár rejtekezik,
s a szent igazságért ki feni
a pokol fegyvereit.
A bírói arc rezzenéstelen
mondja ki az ítéletet.
A kín kínra feltámad.
Az ítélkezés teátrumában
a legtisztább jellem végszava
a végzet csomóját
hurkoltatja a konok nyakra.
De eltelve a gyásszal
felmerül a kérdés:
vajon nem tévedés-e minden
Földön hozott szűk-gallérú ítélet?
Legfrissebb hozzászólások