Ezt a történetet az az öregasszony kezdte mesélni Nagyfödémesen, aki ott sepregetett mindig, ahol a papok táncolnak. Vagyis csak ott, ahol az látszik.
A nyéki születésű plébános, Méhes Károly bizony nem egyszer és nem is kétszer vigadt és táncolt a parókia épületében. Nemhiába érkezett Boldogfáról: boldog és vidám természetű ember volt, majd Szent Péter, megsokallva a vénasszonyokkal való incselkedését, magához nem rendelte, hogy vigyázzon a mennyek kulcsára, amíg ő meglátogatja Rafael és Gábriel arkangyalt. Biztosan nekik is jólesik majd egy kis kisüsti.
Ezalatt Károly atya titokban bemasíroztatta barátait, a 48-as huszárokat a mennyországba. Életében sok huszárlegény fordult meg a parókián. Olyan telhetetlenek voltak az ivásban meg az evésben, akár a pap zsákja.
Leginkább a humoráról volt híres ez a duhaj plébános. Egyik esetét későbbi paptársa, követője, Luzsicza István is följegyezte. Ez az én történetem kútfője.
Egy alkalommal Jókáról hazajövet azt látja, hogy valaki rakodik a muharjából, éjnek idején. Felmérgedt, mert odahaza már várták a barátai, hogy görbe éjszakát csináljanak. Hát így is görbe lett ez az éjszaka – morogta magában. Leszállt a kocsiról, odament és rászólt a szegény gyerekre:
– Mit csinálsz, hékás, csak nem aludttej folyik az ereidben?
– Hát annak a bolond nagyfödémesi papnak a muharjából rakodom.
– Ejnye, akasztófáravaló, aztán tudod-e, hogy én vagyok az a bolond nagyfödémesi pap? – förmedt rá az öreg Károly.
Egy jókai tyúkász volt az elkövető, aki már az anyatejjel magába szívta a tolvajlást. Beleadott abba apait-anyait, de olyan bocskoros és együgyű volt szegényke, hogy levágta volna az aranytojást tojó tyúkot is. Pontosabban kitekerte volna a nyakát.
Könyörgőre fogta a tyúkász a dolgot. Eltörött nála a mécses. Olyan lett hirtelen, mint az ájtatos manó. Károly atya eleinte kötötte magát, zsinóron rángatta az elkövetőt. Az meg várta a megbocsátást, mint a zsidók a Messiást. Néhányszor leborult a plébános lába elé, aztán meg összeesett, mint az üres zsák. Gondolt egyet az atya, és így szólt:
– Megbocsátok én neked, te gyerek. Úgyis olyan bágyadt vagy, mint az őszi légy. De tudod mit, két legyet ütök én egy csapásra. Megbocsátok, de csak azzal a feltétellel, ha jövő éjszaka a jókai Olgyai Béla plébános muharját is ellopod.
Nagyot nézett a gyerek, de esküdözött égre-földre, hogy megteszi. No, a nagyfödémesi pap nem is kételkedett ebben.
Hát, ami történt, megtörtént másnap éjjel.
Harmadnap beállít Jókára Károly atya, és megkérdi Béla plébánost:
– Hogy vagy, Béla?
– Hagyd abba, Károly – szólt dühösen –, valaki ellopta a muharomat. A kutya teremtette! Ezek után ugyan mit várhatok? Hiszen ismered a híveimet. Jó helyre kerültem, mit mondjak! Úgy érzem magam, mint a leforrázott kutya, aki a hideg víztől is fél. Ámde jön még kutyára dér! – fenyegetőzött kétségbeesve.
Károly atya csak évek múlva merte elmesélni, hogy ő küldte a tolvajt. De a jókai plébánosnak nem volt ez új hír! Az ő fülébe is eljutott már, hiszen az az öregasszony mesélte, aki ott sepreget, ahol a nagyfödémesi papok táncolnak.
Hogy ilyen volt a nagyfödémesi plébános, azon már a pap sem segít. Szerencsénkre.
Aki elaludt a történetem alatt, annak azt tanácsolom, máskor jobban figyeljen, mert a pap se prédikál kétszer.
Legfrissebb hozzászólások