vers 10
Csák Gyöngyi: GÁBOR HALÁLAKOR
Barátom,
emberből maroknyi hamu lettél.
Nem vígasztal,
hogy felfelé emelkedsz,
tudom, versenyeznek érted,
megnyílnak előtted fényes,
égi rezidenciák.
Tárt kapukkal várnak,
hogy kényeztessenek érdemeid szerint,
angyalmelegben lubickolhass…
***
Furcsa...
Keszthelyi György: Kitilt és vége
Volt egyszer hol… de azt hiszem, mégse,
ahol egy vakond s egy királyfi túr
és néhány kukac. Tán a földesúr
beköltözött az egyidejűségbe.
Sötétkék műanyag kaniszterek
közt megrozsdásodott tolókocsin
reggelizek. Kenyér és margarin
annyi, mint bőség. Ugye,...
Kránitz Laura: Monológ…
Magamba fojtok több órányi csendet.
Óh, jaj, pillanatok!
Óh, jaj, percek!
Kesergek.
Fejemet feszíti belső harcom.
Uralhatnám,
de nem engedi akaratom.
Küzdök reménytelenül, esendőn.
Világom keresem,
mit elmosott, tán egy nagy eső.
*
Bolyong a tudat m...
Boda-Kalmár Brigitta haikui
Ősz addig-addig
pajzánkodott – vadszőlőm
vetkőzni kezdett.
*
Magányod hídja
tévelygő útvesztőkből
– hozzám vezetett.
*
Levelek táncát
együtt néztük: hozzám bújt
ragaszkodásod.
*
Bokáig érő
nagykabát a szeretet:
– belül melegít.
...
B. Tomos Hajnal: FÜGGVÉNY
Bőrzsákba dobált ilyen-olyan kellék
a járáshoz, gondolatok áramoltatásához,
érhálók csomói, idegek foszlott rongyszőnyegei,
rostok, sejtek, porcok lánccsikordulása,
mintha odabenn izzadt gályarabok
tolnák, vonszolnák percről percre
előbbre a létet.
Csak...
Szentjánosi Csaba: A nő, fáradtan érkezett haza
A nő, fáradtan érkezett haza,
egész nap betűket, számokat válogatott,
mint Hamupipőke,
én néztem, ahogy le-lecsukta
szemhéja-tengerpartját,
ásító-köldöke bezárta a csendet,
levedlette harisnyáját lábáról,
ahogy kígyó - mozgásával
bekebelezte figyelmeme...
Keszthelyi György: Arcod egy szegen
Hálószobám egy
üres fogadó, csukott
szempár elfekvő zárójele.
Egy szóköz megmaradt,
sok mondat itt hagyott,
torkomban füstölgő, tolató
évek - és kezek tördelése.
Igényem testhossznyi,
sötét öltönybe való.
Arcod egy szegen: áldozat.
Időtlen ez az út, ...
Bátai Tibor: Mosoly albuma
Nem itt, és nem most, ha nem
lehet. Ne félj, már tudom
az illemet. Amikor
és ahol engeded, szó
helyett elég majd intened.
Hol voltál, hol nem, ott leszek,
hol egymás múltját lapozzuk
végig.
Hol idegen arcok,
gyerekek, de sejthetjük
bennük a nőt,
és ...
Albert Zsolt: RÓZSAABLAK NAIVITÁS
Éhes a hold mit sem sejtő kapuk alatt,
csak néhány kóbor eb árnyéka lepi meg.
A tejút karjain szakadt muskátlis kosarak,
udvarán asztalokhoz támasztott székek,
elborult poharakból zavaros folyó.
Ha rozsdás csónakon visz felé a szél,
langyos nádas sűrűjéb...
Jóna Dávid: Az utolsó zserbó
A társaságban évődött valaki, gúnyosan kacarászott,
miközben az utolsó zserbó szelet az asztalon figyelt,
épp a csokimáz repedéseiben eveztem,
amikor az egyik felhangosodott, magából kikelt.
Bólogattam, hogy igen, és hát persze,
de közben a zserbó isteni ...