2024-12-10
vers 10
Márffyné Horváth Henrietta: Minden és semmi
Jól eltűntél, mint a meg sem fogant pillanat.
Homályos kép, csak egy távoli mozzanat,
melyet tőled megkaptam,
s maradt a kihűlt paplan.
Azt szorongattam gyermeki örömmel
- mintha sosem lett volna karácsonyom -
de hittem, enyém vagy zömmel,
vagy ha még n...
B. Tomos Hajnal: ÁTMENET
Hajnalban, mikor
a metsző űrt
kezdi belakni a fény,
völgyekkel árkolt
szikla-koponyákról
úgy száll fel a köd,
mintha nyújtózó agyról
oszlana puhán az álom -
aztán lesz minden újra
emberi talppal mérhető,
frissen vájt lövészárok....
Keszthelyi György: Lélekszonett
(Irvin D. Yalom nyomán)
Beismerem, megérintett a gondos,
szamárfül nélküli, szinte odaadó
alapossággal egymáshoz tapadó
papírköteg. Megérezted, hogy fontos
lehet számomra Dalma és Matthias…
ki tudja pontosan, mi honnan indul,
képlékeny napjain mivé ...
V. Horváth Anna: ELKÉSETT SZERELMES VERS
(FÉRJEM EMLÉKÉNEK)
Válladon kigyúló fények.
Szikrázó száz rubint-virág.
Körötted szürkül
a színét vesztett,
az elfásult világ.
Válladon alusznak a fények.
Elsápadt száz rubint-virág
alkonyi árnyban nyugszik körötted
s elhalkul, csendben a világ.
...
Nyírfalvi Károly: ELÁGAZÁSOK
Kanyarból bukkan elő,
az írást már nem látom,
víz csordogál a lapokon,
titokzatos ákom-bákom.
Értem jött, tudom én
néma beszéddel szólít
a betűk csak vonalak,
halkan súgom: jó itt.
Vérző ujjaim közt
száraz, vörös fonalak
zörögnek, mint levelek
ut...
Andrásfai Eszter: Lélek-keszon
Levegő után kapkodva,
így halok meg fuldokolva.
Egyedül. Nem vesz más körül.
Testem levegőbe merül.
Nyírfalvi Károly
Volt aztán még sok-sok ernyőm
férfiasan eltűntek a nagy erdőn
Ők voltak mind az én Ernőm,
harcosan elhagytak, mint az erőm.
Sok-sok szépséges ernyőm.
Madeline Barna: AZ ÖRÖK ZEITGEIST
Kockát gurít a kéz, mi ugyanaz,
mi Baltazár király falán üzent, a Mindent író kéz.
Megindul a merev sor, felbomlik a tökély,
jól felállított dominósereg. Összeroppan
a kvantumhullám, csúszkál kitapogatott utakon.
A lavina tehetetlensége.
Az arcokon a ...
B. Tomos Hajnal: MÉG MA
Miért mindig csak
mögéd tekintgetsz
tegnapok ködös
lápjában ragadva,
vagy soha-álmok
hálójában ringatózva-
nem régen,
nem valamikor
nem majd egyszer,
még MA
boldog lehetsz,
mint fecske
merülhetsz
kristályos egekbe.
Szuhay-Havas Marianna: Jé!
Dombornyomású most a könnyhiány,
és öt évtizedbe zár, hogy kilestem,
nem volt, és nincs semmilyen jó irány,
a szép szavak ritmusból hát kiestem.
Sodor azóta is lassú gőggel,
hogy itt mindegy is kik voltunk, vagyunk,
és ha megváltjuk majd egymást ősszel...