2024-12-21
Évforduló 10
1955. április 4-én született CSELÉNYI BÉLA költő, író
* Isten éltesse! *
Cselényi Béla 1955. április 4-én született Kolozsváron. A mai Apáczai Csere János Elméleti Líceumban tanult 1962-től 1974-ig. Ezt követően Kolozsváron volt játékgyári munkás, helyettes segédkönyvtáros, munkakönyv nélküli tejkihordó. A Gaá...
1921. március 8-án született ROMHÁNYI JÓZSEF író, költő, műfordító
Eredetileg muzsikusnak készült, a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában tanult, brácsán játszott. Először a Magyar Rádió dramaturgjaként, majd az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetőjeként dolgozott, később pedig a Magyar Televízió szórako...
Ma ünnepli születésnapját BÁTAI TIBOR költő, a Lenolaj.hu állandó alkotója
* Isten éltesse! *
Bátai Tibor 1969-ben, még gimnazistaként írta az első szét nem tépett versszerű sorokat, és 1974-ben Vasy Gézának köszönhetően már megjelenés előtt állt egy folyóirat irodalmi mellékletében. A szerkesztőségi cenzor azonban több opusát kif...
Január 27-e a HOLOKAUSZT NEMZETKÖZI EMLÉKNAPJA
(International Holocaust Remembrance Day)
Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben nyilvánította ezt a napot a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjává, abból az alkalomból hogy 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a legnagyobb és leghírhedtebb náci hal...
1823. január 20-án (egyes lexikonok szerint 21-én) született MADÁCH IMRE költő, drámaíró, író, ügyvéd, politikus
Magyar középnemesi családba született, felmenői között több neves személy is volt. Az 1600-as években élt Madách Gáspár tisztelt tudós-poéta, valamint a költő nagybátyja, Rimay János a korszak egyik legjelesebb magyar költője. Élete nagy részét Alsósztrego...
1764. január 7. | A MÁDÉFALVI VÉRENGZÉS
Tarján M. Tamás összefoglalója alapján az eseményről:
Miután a 18. század során fokozatosan gyengülő Török Birodalom katonai ereje még Mária Terézia uralkodása idején is komoly fenyegetést jelentett a Habsburg Birodalomra nézve, a királynő elrendelte, hogy ...
Ma ünnepli születésnapját Bánfai Zsolt az Art’húr Irodalmi Kávéház szerkesztője, német nyelv és irodalom szakos tanár, fordító
* Isten éltesse! *
Bánfai Zsolt: Érkezés
Azt mondtad, minden madár szép.
Pedig te nem a sirályok földjéről
és nem darutollakkal érkeztél.
De elhallgattad, hogy a vadludak
miért úgy siklanak, akár a nyilak,
mint záporban a szürkén csillanó acél.
Én ...
1973. szeptember 21-én született Márffy-Horváth Henrietta író, költő, a Lenolaj.hu állandó szerzője
* Isten éltesse sokáig! *
Márffy-Horváth Henrietta író, költő, csodásan sokszínű, élettel teli alkotásait régóta kedvelem. Legyen vers vagy próza - olykor naturálisan - őszinte remekei magával ragadják az olvasót. Ő az a szerző, aki sosem köntörfalaz, pedig...
JÚLIUS 7. – A VILÁG 7 ÚJ CSODÁJA
A „HETEK NAPJÁN”, 2007. július 7-én = 07. 07. 07. megnevezték a világ hét új csodáját.
A kampány ötlete még 1999-ben vetődött fel, amikor Bernard Weber svájci üzletember versenyt szervezett, aminek a szabályai szerint a jelölt műemlékeknek emberi kéz által ...
1949. június 5-én született KEN FOLLETT walesi író
A ma 73 éves Ken Follett alaposan kidolgozott történelmi kalandregényeket és napjainkban játszódó krimiket ír. Művei elkészítését komoly történelmi kutatómunka előzi meg, amit szakemberekkel végeztet, olyanokkal, akik kifejezetten íróknak dolgoznak bérmunk...