Köveket hurcolt szívemre ez a tavasz. Apró szürke szilánkok guggolnak rajta, egyik-másik súlyosabb a többinél. Bekéredzkedne, egészen mélyre fúródna, … zsigereimbe vágyik mind. Oda, ahol már nem éri a fény, ahol elandalodva zárná félelemmé a sötétséget.
Azt a gyerekkorit.
Veszteség félelmeinek szilánkos kövei könyörögnek … Nem engedhetem, hogy befolyjanak, hogy beömöljenek, hogy elárasszanak mindent, mit hét éves gyerekkorom hasított,
… se-apánk, se-anyánk félelmeit. Már nem kucoroghatok az ágy alatt a vihar közepén. Évtizedekig ültünk ott pisszenéstelen.
Ezt nem engedhetem.
… már tavasz mosolyog.
2024-11-14
Legfrissebb hozzászólások