de mind a kétszer alig vártam, hogy az az áldatlan állapot megszűnjön (és itt tisztelet a kivételeknek, vagyis a remek női főnököknek!), sajnos én pont kifogtam a vezetőnek (számomra) legalkalmatlanabb két hölgyet.
Az első főnökasszony viharos házasságának minden kínos részletét megosztotta velem, és túlságosan be akart vonni a magánéletébe, ami persze nagyon egészségtelen dolog, és igyekezett a bébiszitter költségét rajtam megspórolni. Képtelen voltam az étteremben és az otthonában is gőzerővel helyt állni, attól tartottam, hogy előbb-utóbb bevásárolni is én fogok menni, arról nem beszélve, hogy a férje, ha a pohár fenekére nézett, hajlamos volt megfeledkezni arról, hogy nős, és ez rohadtul kellemetlen szituációkat eredményezett. A felmondásom elkerülhetetlen volt.
Második női főnököm egy modell alkatú, szőke hajú, kék szemű, kiváló öltözködési stílussal rendelkező, nálam 5 évvel fiatalabb lány volt. Bűbájos tudott lenni, ha a magánélete rendben volt. Aztán egyszer halálosan szerelmes lett az egyik partnercég ügyvezetőjébe, aki nem mellesleg két gyermekes, családos férfi volt, és onnantól kezdve laposkúszásban jártunk be dolgozni. A férfi egy darabig ígérgetett fűt-fát, hogy elválik, és egy szál bőrönddel, kéz a kézben boldogan elutaznak majd valami csodás helyre, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Aztán a be nem tartott varázsigék egyre jobban vesztettek erejükből, így ifjú főnöknőmnek szarvai nőttek, és már odáig fajult a dolog, hogy a férfi házasságának tönkretételével fenyegetőzött. Aztán el kellett hagynia a céget, de sosem tudtuk meg, hogy pontosan milyen indokkal küldték el, vagy végül ő mondott-e fel… Mindenesetre vágtam a centit addig a napig, annyira kibírhatatlanná és hangulatemberré tették a történtek, rendszeresen alázott mindenkit, akit csak tudott, úgyhogy azóta van ez, hogy betegesen tartok a női főnököktől.
Legfrissebb hozzászólások