Para Olga: VIRRASZTÁS

„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”
( József Attila: Két hexameter )

Öcsikém!

Ma éjjel virrasztottam egy ismeretlen, roncs roma öregasszony miatt.
Kinn voltam a folyosón, amikor megpillantottam a hordágyon a mosdatlan beteget, elcsíptem az egyik ápoló egy mondatát:”Nincs senkije.” Ekkor ugrott be a mottónak választott idézet. Ki tudja, ki volt, tisztességes volt-e, nem-e… A nénikének csukva volt a szeme, de még élt, kissé fordulni próbált, meglendítve egyik kezét picit, abban a másodpercben megsajdult a szívem érte, a hordágyat betaszították a mellettünk lévő üres szobába. Csodálkoztam is, belátva egy pillanatra, hogy teljesen üres kórterem, holott egyes szobában két beteg is volt egy-egy ágyban, azt rebesgették a rég benn fekvő betegek. Vajon miért, vajon miért, tudat alatt kerestem erre a választ elalvás helyett, le sem hunytam a szemem, mert megéreztem, hogy ma éjjel meg fog halni.
Senki sincs mellette, szegény, szegény, tördeltem kezeim, de én igen, gondolatban. Olyan mélyen, ott legbelül a lelkemben sírtam érte, érted, miatta, miattad. A régi, de állandósult mély fájdalmam miattad, és ez új fájdalom összeért bennem. Egész este éjfélig csak rá gondoltam, láttam a csontsovány, fehér arcocskáját, mely a ráncai ellenére is megőrizte szép vonásait. Felültem, és magamban gyártott imaszerű mondatokat mormoltam, és furcsa érzés volt, hogy egy teljesen idegen emberért olyan mélyen, ott belül, a lelkemben sírtam, rosszabb volt, mintha patakban folyt volna a könnyem, úgy éreztem, menten megfojt. Sokáig, sokáig csak rá gondoltam, mintha közöm lenne hozzá, és elképzeltem, hogy már rövidesen őt is „kiterítik.” Vajon sikerül-e ez a kiterítés elfogulatlanul?
Éjfél után ki kellett mennem a mosdóba, az ajtó tárva-nyitva volt, nem bírtam ki, hogy be ne menjek hozzá. Megálltam az ágya mellett, nem tudom, mennyi ideig, csak a folyosóról beszűrődő fényben pillantottam meg újra az arcát, és olyan békésnek tűnt, mintha a ráncai is kisimultak volna. Ekkor a kezem akaratlanul megérintette az egyik kezét és éreztem, hogy kezdett már kihűlni, de nem volt még egészen mere. Megrémülve léptem vissza párat, remegtek a lábaim, a lelkem, mert én még nem láttam senkit meghalni. Igaz volt a megérzésem, már bizonyosan tudtam, halott.
Egyedül volt halála pillanatában, mint te, Édesem. Ezért kellett mégis, hogy én legalább, egy teljesen idegen személy ott legyek vele akkor, ha már veled nem lehettem.
Elég sokáig álldogáltam, már szinte éreztem, összeroskadnak lábaim, de ekkor zajt hallottam, azonnal visszaosontam a kórtermembe, szerencsére az asszisztensek nem láttak meg.
Az ágyamban aztán eleredtek a könnyeim igaziból is, ismét sírni tudtam, „sírni, sírni, sírni” ugrott be az agyamba Ady egyik versének címe. Egyszerre sírni éretted, érette. És magam előtt láttam a megboldogult arcát, valamikor nagyon szép lehetett, szépsége a gyermekkori barátnőmre emlékeztetett, aki már szintén eltávozott a földi világból, s rá is emlékezve e nénit is becézgetni kezdtem magamban, nevet adtam neki: „Dóri, Dóri, csendes pihenést!”.
Aztán csak azon aggódtam, hogy vinnék el szegényt, mielőtt a betegek felébrednek, mintha már a többi beteget is óvni akartam volna, a halál gondolatától is, de aztán teljesült a vágyam, beszűrődtek a zajok, hallottam, elszállították. A többi beteg békésen aludt mit sem sejtve az éjjeli történésekből.
Még csak ekkor kezdett pirkadni az ég kelet felől. Mintha ez a virradati homály lett volna a Dóri halotti leple, amelyet én képzeletben ráborítottam.
Aludni reggelig egy szembehunyásnyit sem tudtam, újra ki kellett mennem a mosdóba, és megkönnyebbülve tapasztaltam, üres volt már az ágya, elvitték. Az ágy példásan bevetve.

***

Megjelent a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán.

Para Olga költő, író

A nevem PARA OLGA, Sepsiszentgyörgyön születtem 1948-ban. Azt hiszem, igaza van Wass Albertnek : Az érzések és hangulatok fontosak, melyek lelkünket színezik s lelkünkön keresztül a világot is, amelyben élünk. Számomra az írás legtöbbször öngyötrő kényszer volt, életem elviselhetetlenül nehéz korszakában igazi Mankó, Mentőöv, csak minél hamarabb kiírni önmagamból az elviselhetetlen Fájdalmat és Gyászt, hogy újra élni tudjak a pótolhatatlan veszteség és sok nehézség ellenére.
Úgy szeretném én is : „megörökíteni, drága / arany és kék szavakkal” (Dsida Jenő ) vallani a halállal sem megszakadó szeretetről és hűségről a végzet hatalma elleni tiltakozásul.
Publicisztikai írásokkal voltam jelen a hazai sajtóban : többnyire álnéven – mert a diktatúra éveiben az államvédelmi hatóság megfigyelte a családunkat, próbálták ellehetetleníteni az életünk- : a Hét, Új Élet, Szilágyság, Romániai Magyar Szó, Szatmári Friss Újság , Zámoly Hírei, Erdélyi Napló, Európai Idő, Székely Hírmondó, Kovakő, Háromszék.
1994-ben elhunyt kisebbik fiam, véletlen általi tragikus körülmények között; ez megbetegített végképp, idő előtt nyugdíjba vonultam. 1994-től már szépirodalmi írásaimból is kezdtem közölni különféle lapokban, irodalmi folyóiratokban : Árva Tövishát, Európai Idő, Szatmári Friss Újság, Az Aranypor-térségi, irodalmi folyóirat Mosoni-síkság, Hanság, Szigetköz -2010- től rendszeresen jelennek meg írásaim. – Az utóbbi években sok írásom jelent meg internetes irodalmi portálokon is, a legtöbb a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lapban és a Lenolaj irodalmi és művészeti portálokon, Arthur Gondola Összművészeti Magazinban, a Porcelánszív Irodalmi Magazinban, a SzékelyHírmondó irodalmi rovatában, a Hintaszékben, az erdely.ma.ro-n, a Magyar Nemzetben, MNO.hu., a Magyar Irodalmi Lapban, xx.század. -CD –én dokumentumpróza.
Megjelent kötetek:
1. A Sepsiszentgyörgyi Parnasszus Irodalmi Kör aktív tagja vagyok. Indulása óta támogattam és segítettem a kör működését. 2007-ben a Kézdivásárhely székhelyű Syculus Kiadónál jelent meg a Parnasszus Irodalmi Kör alkotóinak műveit tartalmazó Visszapillantó tükör című antológia, melyet Sepsiszentgyörgy Kulturális Tanácsa hivatalos pályázat útján támogatott.
2. 2016-ban jelent meg az Első versem költészet napi antológia Cseke Gábor szerkesztésében.
3. és a Csillag és a Lant című verskötetem az elhunyt fiam emlékére Cseke Gábor szerkesztésében.
4. 2017-ben Így költök én költészet napi antológia Cseke Gábor szerkesztésében