Sírván siratja pusztult gazdaságát
a vénülő gazda. Bírta, amíg bírta.
Az idő, az évek átlépkedtek rajta.
Nyolcvanszor látta a diófák virágzását,
zendülni zöld vetést, fecskék búcsúzását.
Hallgatta a nagy pelyhű, puha hóesést.
Tanyájából csak a kemence halma
maradt, tüskés bozót, akácos rejti.
Sírván sír a gazda. Siratja meg nem
született unokáit. Lovait. Teheneit.
Egy régi reggelen elment kedvesét.
A tanyát, ahol leélte életét.
Városi házban lakik most, egy
skatulyában. A tízemeletes ház előtt
egy kicsi parkban diófa csemetét ápol.
Nagy, nehéz kezével simítja levelét.
Szeméből lassan szivárog a könny.
***
2014
***
Legfrissebb hozzászólások