A magyar kormányzat 2000-ben határozott arról, hogy április 16. a Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen. Az első ilyen megemlékezést 2001-ben tartották.
Az országból elhurcolt magyarok várnak arra, hogy kiválogassák őket. A terhes és gyermekes anyákra, csecsemőkre, a 14 év alatti gyerekekre, idősekre és munkaképtelenekre kevés kivételtől eltekintve borzalmas halál várt.
(1944. május 27.)
A holokauszt minden tizedik, a legnagyobb náci megsemmisítő tábor, Auschwitz-Birkenau minden harmadik áldozata magyar volt.
1944-ben a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását. Az ezt követő hónapok során több mint 400 000 zsidót zártak gyűjtőtáborokba, majd hurcoltak el Magyarországról Auschwitz-Birkenauba.
A nemzetiszocialista rendszer más csoportokat is üldözött vagy próbált megsemmisíteni, így a romákat, a fogyatékkal élőket, a homoszexuálisokat és a rendszer politikai ellenségeit.
A példátlan gyorsasággal lezajlott gettósítás után mindössze néhány hét alatt, 1944. május 15. és június 7. között a teljes vidéki zsidóságot Auschwitz-Birkenauba deportálták. A magyar vidék zsidóságára kevés kivétellel azonnali pusztulás várt. Hivatalos adatok szerint május 15. és június 7. között Kárpátaljáról, majd Északkelet-Magyarországról és Észak-Erdélyből naponta átlagosan négy, összesen 92 szerelvény haladt át Kassán, az Auschwitzba vezető vasútvonal csomópontján Lengyelország felé. Egy-egy vonat 45 vagonból állt, mindegyikben átlagosan 70 embert préseltek össze poggyásszal együtt. A súlyosan beteg emberek és hozzátartozóik az utolsó csoportokba kerültek. Az út a lengyelországi haláltáborokba – szörnyű higiéniai körülmények között, étlen-szomjan – több napig tartott. Sokan nem bírták ki a megpróbáltatásokat, még útközben meghaltak. Az elhurcoltak csupán harmadát minősítették munkaképesnek, a többieket megérkezésük után elgázosították, holttestüket krematóriumokban égették el.
A csekély számú munkaképesnek ítélt ember közül is csak kevesen élték túl a megpróbáltatásokat: a magyar vidék több százezres zsidóságából kevesen tértek vissza.
A túlélők családjuk, közösségük elvesztése miatt gyakran úgy döntöttek, hogy nem tudnak új életet kezdeni egykori lakóhelyükön, ezért a fővárosban, nagyobb városokban, vagy külföldre emigrálva próbálták békében élni tovább életüket. A meggyilkolt vidéki zsidóság hiánya fájó és pótolhatatlan.
RADNÓTI MIKLÓS: TÖREDÉK
Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, –
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, –
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.
Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra –
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
Budai Éva
rovatvezető
Legfrissebb hozzászólások