Tavasz 1.
Kicsorog a tél az ereszen,
a domb ívének zöldül palástja,
arcot melenget a napsugár,
a hirtelen-fény a szemet bántja,
olyan az ember mintha szalutálna,
ahogy a határban a messzeséget nézi.
Illékony sóhaj, felszisszen a föld,
levéltölcsérben hóvirág-lámpa,
a hegy sapkája még fehéres,
de köpenye már mohazöld,
nagy zsebébe észrevétlenül
a telet belecsempészi.
Tavasz 2.
Cserepek ülnek az ablakpárkányra,
dorombol és görbül a macska,
gyöngyházfény égen a fecske
a szelekkel játszva az eget simogatja.
Tavasz 3.
Repül két sarló, sólyomnak szárnya,
völgyek ölében hangtalan suhan,
feltartott fejjel, kihúzott nyakkal,
méltósággal, arisztokratikusan.
Csőrében egy felhő,
karmában egy szikla-cafat,
vijjog egyet, kiejti,
de villámgyorsan utánakap.
Tavasz 4.
Kezdhetjük újra, útjainkra kaptunk áldást,
félelmeinkre pedig egy reménnyel bélelt hajnalt,
olyan az égalja a horizonton így reggel,
mint egy szétfolyt vaníliafagylalt.
***
(Megjelent a Palócföld című irodalmi lap tavaszi számában – az Ősz, a Tél című vers után. A Nyár című vers elsőközlése is ebben a lapban fog megjelenni 2021 júniusában.)
***
Jóna Dávid alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Jóna Dávid tanítói, közművelődési diplomájának megszerzése után, Péterffy András rendező osztályában végzett az ELTE Videokommunikáció szakán, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának Mozgóképtanári kurzusát, továbbképzését végezte. A Zsámbéki Főiskolán, a vizuális műveltségi területen mozgóképkultúrát, médiaismeretet, fotókultúrát, majd digitális fényképezést és animációt oktatott, az informatikai műveltségi területen pedig webkommunikációt. Tizennégy éven keresztül vezette a főiskola filmklubját, tagja volt a Filmklub szövetségnek. 17 évig volt a Zsámbéki stúdió vezetője (1987-2004), a Főiskolai újságot szerkesztette, az intézményi, valamint Zsámbék honlapjának volt főszerkesztője. A Bicskei városi tv főszerkesztője (2008-2009), adásrendezője volt.
Az Országos Mozgókép-oktatási Egyesület alapításában aktívan részt vett, a Pest megyei Regionális Médiaoktatási Központ egyik vezetőjeként a NAT Mozgóképkultúra, Médiaismeret tantárgy blokkjának közoktatási integrációját irányította, az OKI felkérésére országos tantervet lektorált. Tanári segédkönyvet írt. Operatőrként és vágóként is dolgozott. Éveken keresztül eredményesen vett részt a független videofilm fesztiválokon (25. Budapesti Független Film és Videoszemle első díj (1994), országos különdíjak, Mediawave döntő, Fény-Árnyék külön díj).
Zsámbékon a főiskolai oktatás megszűnt, ezért váltania kellett: a Raiffeisen Bank, Belső Ellenőrzési Főosztály vezető munkatársa volt, auditor (2004-2011). Itt sem szakadt el az irodalomtól, művészettől, a Raiffeisen Bank intranetes híradójának kulturális rovatát szerkesztette.
Szerkesztő munkatársa volt az Erdélyben megjelent Történelmi Magazinnak (2005-2012), főszerkesztője volt a 20 ezer példányban megjelenő Színes Riport magazinnak (2006), állandó szerzője a Szózat című lapnak (2012-). A Perbáli Hírmondó (1998-2004), majd a Mányi Hírmondó (2011-2014) önkormányzati lapok főszerkesztője.
Az Art’húr Alapítvány elnöke, főszerkesztője. Az általa indított civil kezdeményezés, volt, hogy 10 ezer példányban megjelenő lapot működtetett, kiállításokat, színházi darabokat hozott létre, a Budapesti Kongresszusi Központban háromszor egész napos rendezvényt szervezett. Munkájában Langstadler Csaba (Szentjánosi) alkotói barátsága (Gazduram vers-levélváltás), Faludy György és Utassy József támogató biztatása tekinthető jelentősnek. Biegelbauer Pál természetgyógyász a „legfontosabb tanítványának” nevezte. Az Író Kilencek csoportnak volt tagja és díjazottja, háromszor megjelent a Tolna megyei Kézjegy antológiában.
Családja
Szülei: Jóna István és Csepregi Zsuzsanna. Apai ágon debreceni cívis család, távoli rokona Vásáry Tamás karmester, Vásáry István (1887-1955) kisgazdapárti politikus, pénzügyminiszter. Anyai ágon hódmezővásárhelyiek, anyai nagyapja malomtulajdonos volt. Két gyermeke született: Jóna Borka Sára (1996) és Jóna Dániel (2001). A Zsámbékhoz közeli Mányon élnek feleségével Dr. Mosolygó Sárával.
Művei
Elmélkedések a médiapedagógiáról (1997) Kiadó: Art’húr ISBN 963-04-8561-3
Elmélkedések a webkommunikációról (2001) Kiadó: Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár
Karinthy Frigyes filmes írásait, A gép hazudik címmel szerkesztő-kiadóként gondozta (1996) Kiadó: Art’húr ISBN 978-963-04-8521-0
Mányi bedekker – útikalauz, helytörténet – webes kiadás (2012)
Kísérletezik az életösztön – versfüzet, Kiadó: Zsámbéki Tanítóképző Főiskola (1992) ISBN 963-73-06-161
Léleksztriptíz – versfüzet, Kiadó: Art’húr (1994)
Kattintott egérkorszak – versfüzet, Kiadó: Art’húr (1995)
Vadhajtás – Jóna Dávid versválogatás – Kanada, a vancouveri Brit Columbia Egyetem gondozásában jelent meg. (1994)
Védőháló – gyűjteményes verskötet (2007) ISBN 978-963-06-1934-9
Az Élet szövete – próza (2015) Kiadó: Art’húr ISBN 978-963-12-4498-4
Jóféle csönd – vers (2018) Kiadó: Hungarovox ISBN 978-615-5743-39-9
Költőpénz – vers (2019) Kiadó: Parnasszus (Turczi István) ISBN 978-963-9781-73-3
Gyöngyhalászok – Baranyi Ferenccel közös kötet, vers (2021) Kiadó: Kossuth 978-963-544-368-0
(forrás: wikipedia.hu)
Kapcsolódó oldalak:
Jóna Dávid alkotásai az Előretolt Helyőrség oldalán
Legfrissebb hozzászólások