Nyírfalvi Károly: KÖNYVKAMRA

Kezdjük ott: nincs történet.
Az eresztékek szétfeslenek,
maradnak a hűvös tények,
a csupasz foszlányok: meztelen
árnyékként suhanunk az
ismeretlen utcákon, irányt ad
a nagymutató, a torony is
megfeszül az őszi fényben.
A főutca zaját hátrahagyva
bepillantunk egy ablakon, odabenn
könyvek dülöngélnek szerényen,
büszkén a polcokon, nem hisszük,
enni is fogunk. Délre jár.
Helyén van abrosz, könyv – olvastam
valahol, hangom bizakodó.
Tiszta asztalok fogadnak abrosz
nélkül, a valószínűtlen polcokon
az előbb megpillantott könyvek.
Az ételre várva meggusztálom
mindet szinte egyenként, fogásomban
a lefojtott szenvedély, bár mintha
gőzkamrában járnék lubickolok
az idő tanúi között.
A rendetlenség otthont teremt,
egy-egy darab bújna már pulóverem
alá szívem minden melegével
menteni az ételszag elől, pedig
alig érzem. Nem mentene fel az sem,
nagy a kísértés…
A parányi tér közepén megáll
az öreg hölgy délcegen mosolyogva,
serényen történetbe fog cáfolva
minden képzeletet: itt azelőtt
drága borok sorakoztak a polcon,
mi inkább csak rekeszeknek neveztük,
nem ment az üzlet, a kisvárosi
közönség nem mutatott érdeklődést,
aztán meghalt a férjem, s rám-
maradtak a könyvei, itt otthonra
találtak végül, a várakozó
vendég olvasgathat, jobban telik az
idő, mert a hiány nem tölti be az
űrt, a könyvek viszont ott maradnak,
ahová tesszük őket.
Folytatja még:
a férjével már rég elváltak békével,
tartották a kapcsolatot, lám most
a könyvek is rámaradtak, mindenben
megegyeztek akkor, csupán a
Zabhegyezőn vesztek össze, hogy az
kié, ki hozta közös életükbe,
s kié hát a birtoklás joga, és
itt mosolyogni kezdek, de mintha
sírnék, annyira klappol emlékeimmel,
hogy már fejben írni kezdek, pontosan
tudom, visszaadhatatlan, elcsen-
hetetlen minden darab; jóllakottan
távozunk hát a visszatérés biztos
reményében.
Az asztalon bor lesz, a tányérban
leves, a polcokon könyvek várnak.
Megérkeztünk hát…

Nyírfalvi Károly alkotásai a Lenolaj.hu oldalán