Hommage á’ Kapui Ágota
Ismerte a napnak csendjét, és a felhők mélabúját,
hogy a vágyvirágok és a csókok, hogy fakadnak fájva;
magára öltve nap mint nap, a veszteségei súlyát,
míg az idő gyorsvonatként, rőt fényt villantott a tájra.
Igyekezett feltárni a lelke minden kis rejtekét,
megtartani a bizalmát, mindig az ősi erényben;
fekete ménként zúzva szét, félelmei vastag jegét,
lábujjhegyen dudorászva dalait, az ablaknyi fényben.
Tudta milyen a gondolat, ha ajtaján csendben zörget,
hogy milyen a víz, ha útját a kövön át is kivájja;
remélve hogy lerázza majd, válláról a(z ólom)nehéz földet,
hogy rá ne rozsdásodjanak a fémpénzek, szemhéjára.
Úgy óvta az emberségét, akár a kagyló a gyöngyöt,
megálmodva az álmokat, nyelve a valóság borát;
hogy egyszer a csontjairól, a sok idegen göröngyöt,
lesöpri, mint a kavicsok szerteguruló gyöngysorát.
A hazáját nem tudom hogy merre, és hogy hol lelte meg,
most mikor az el nem ölelt öleléstől fájnak a karok;
de remélem hogy a pora felszáll, és kelet felé lebeg,
hogy egyszer odvas szívében, a honvágya majd felsajog.
Hogy egyszer a kapuinkon, újra élőként kopogtat,
és belőlünk minden kérdést és kétséget majd eltüntet;
hogy a lelkünk, szavaitól újra simogatást lophat,
szelíd takaróként vonva köré, a kéz melegünket.
Úgy hagyta itt a szavait, akár a golyót a fában,
most mikor sok olvasója, a csendben, vagy versben áldoz;
az elveszettnek hitt lelkét látva, az egek magasában,
oda ültetve Őt is, a gondviselés (terített) asztalához.
Nem tudom hová kellene most menekülnöm és futnom,
fejem nem tudom hogy kinek az ölébe is hajtanám;
most, amikor a zsolozsmák fénylenek csak az ajkunkon,
az előttünk álló szűkös esztendők, ködös hajnalán.
Úgy érzem én is, hogy a hó, és a dér, itt van, maholnap,
hiába oszlatnám szét, a bensőben lebegő ködöt;
hallom: harangok kondulnak, és hogy a kutyák csaholnak,
ahogy a fohász suttog most, a hófehér falak között.
Tüze nem melegíti föl többé, a jeges hideget,
a lelkünk szárazságára, szava nem lesz többé harmat;
úgy keressük most nélküle, a madárfészeknyi helyet,
a béke földjét, az Isten tenyerét, és az égi oltalmat.
2018. június 22. péntek
Budapest, Csepel
***
Másodközlés, először az Art’húr Irodalmi Kávéház oldalán jelent meg az alkotás.
Legfrissebb hozzászólások