Paulovics Tamás: Olvasó nő

Bronz nő a könyvtár előtt egy padon
a téren, regénnyel bronz kezében.
Ruhája fodra szoborrá merevedett,
a hosszú elomló szoknya a
kilencszáz-tizenhármas év divatja lehetett.

Ott ül a padon és olvas egy érzelgős,
szerelmes regényt, ábrándos hölgyek,
epekedő ifjak, a régi kastélyt falát
sűrűn beszövi a repkény.
A férje körorvos vagy aljegyző talán,
két gyermekére mártélyi cselédlány
vigyáz a tér túlsó oldalán.

Két év suhan el és néhány nap:
a férje ki körorvos elesik Galíciában
ezerkilencszáz-tizenöt kora nyarán.

Már nem olvas több szerelmes regényt,
pénztáros lesz egy postahivatalban,
gyermekeinek főz szegényes vacsorát
mossa rájuk a kopottas ruhát..

Bronz nő a téren, bronz könyv kezében.
Élete regénnyé vált az időtlen térben.

***

Paulovics Tamás versei a Lenolaj.hu oldalán

Hogyan is kezdődött a versek iránti szeretetem?  Hat éves lehettem. Tiszaföldváron a szülői házban mindig laktak nálunk albérlők, fiatal, magyarszakos tanárnő volt Horpácsi Ilonka, nyílt szívvel, friss diplomával.  Nekem olvasta fel, amit másnap az óráin tanított: Petőfit, Csokonait, Aranyt…. hát így.  Az első versem a Dzsungel könyve Bagirájához íródott, ötödik osztályos voltam. Gimnázium – diákszínpad, ott már jött Ady, Lorca, Neruda, Nagy László, Juhász Ferenc és Babits Mihály, Pilinszky és a diákszínpadunk névadója, Bányai Kornél.

Érettségi után nyomdászinasként kezdtem, Budapest, Egyetemi nyomda. Katonaság, emlékszem a fogdában a társak már meg akartak verni, amikor negyedszerre mondtam nekik József Attila Eszméletét.

A jó vagy rossz sorsom, a másik nagy szerelmem, az úszás miatt Szentesre sodort, és itt találtam olyan közösséget a Könyvtár és a Krúdy Gyula barátok személyében, akik versmondásra, versírásra késztettek.

Az első verseskötetem 2013 májusában jelent meg hála Bene Zoltánnak és Szepesi Attilának.