Mórotz Krisztina: portré apámról

apám dióleveleket éget,
a nap fényét betakarja füsttel,
villával húzza össze a leveleket,
tenyerén megül a dió barnája,
körme alatt föld,
diót rágcsál, két dióval tör fel egyet,
dió pattog, lusta vagy, nem
szedted össze a maradékot, dohog,
apám a természet, és a föld,
tudod, az a jó kérges, agyagos föld,
amiben kapálás közben gyakran ütközött kavicsba,
de tartotta a vizet, a naptól ugyan cserepes,
nevetünk, meséli az öreg diófát,
ki kell vágni, elszívta életét a borostyán,
de nincs kulcsom a fa lelkéhez,
elhanyagoltam, rászáradt a burok,
öregasszony könny lett, feketére aszott,
elkomorodok,
meghatódom apám káromkodásain,
amivel a pattogó szikrákat kíséri,
ahogy fájós derekát egyengeti,
pár szál haja szemére lóg,
nehezen égnek a nyirkos levelek,
és mi bekormoljuk az eget,
apám távolodik, arca dióködökbe vész,
ráeszmélek, egyedül maradok…

Mórotz Krisztina alkotásai a Lenolaj.hu oldalán