* Cserenkó Gábor interjúja *
1945-ben született Császártöltésen. Kalocsán érettségizett, majd tanulmányait a szegedi bölcsészkaron végezte. Visszatérve Kalocsára könyvtárosként, gimnáziumi tanárként és népművelőként dolgozott. Nyugdíjba vonulása előtt pedig a kiskőrösi Petőfi Múzeum igazgatója volt. Kalocsán él.
Minek a hatására kezdtél el verseket írni? Volt e valaki, aki hatott rád, hogy költészettel kezdjél el foglalkozni?
Volt a családban egy orvos nagybácsi, Scheibl József, aki fiatalkorában a Tanítóképzőt végezte Kalocsán. Lapot szerkesztett, Ránk vár a világ címmel. Kezembe került egy példány, még kisdiákként, és ebből tudtam meg, hogy verseket is írt. Belőle a háború után orvos lett Pécsett, nem választott humán pályát. Ő volt az első, akinek megmutattam azokat a zsengéket. Amikor gimnazista lettem, akkor pedig már az olvasmányélményeim hatottak rám. Megismerkedtem a modern irodalommal, az avantgárd költészettel. Valamint volt egy jó tanárom Békési Imre, aki később professzor lett Szegeden.
Melyek a főbb állomások? Hol tudtak megjelenni a verseid?
Szegedi éveim alatt, bekerültem az egyetemi diáklapba. Később pedig, az országosan ismert, mindmáig működő, Tiszatáj című folyóiratba. Ebben segítségemre volt Ilia Mihály irodalomtörténész, aki akkor szerkesztője volt a lapnak. Leközölte jó néhány versemet. Ez már ismertséget adott, így fordulhatott elő az, hogy megyei napilapok irodalmi rovataiba is publikálhattam. Akkor még voltak ilyenek, hogy irodalmi rovatok, ma már nem nagyon fordul ez elő. Így a Petőfi Népében is olvasható volt néhány versem.
De a kiugrást, – mert mondhatom annak -, a Vigília folyóiratbeli megjelenésemkor éltem meg. Rónay György volt az egyik szerkesztő, aki nagyra értékelt, később több versem jelent meg ott. Rangot jelentett nála megjelenni. Ez egy katolikus lap, tehát volt ennek jó, és kevésbé jó oldala is a hetvenes években. Volt olyan, hogy azért nem kellettek más folyóiratoknak a verseim, mert a katolikus lap úgyis leközöl.
A neveddel először a Hatvan vers c. köteted kapcsán találkoztam.
Igen, 1991-ben magánkiadásban jelent meg az első könyvem. Ennek születésénél szponzorok, barátok bábáskodtak. Szerény kiállítású könyv lett, de sok példányt tudtunk készíteni. Kiss István művésztanár – aki osztálytársam volt -, linómetszetei kerültek a költeményeim közé. Rádi György pedig a portrét készítette rólam. Sokan segítettek. Pomogáts Béla, aki az Írószövetség elnöke is volt, írt a kötethez előszót. Egyébként, amikor a könyvtárban dolgoztam, többször hívtuk meg előadást tartani. Jó viszonyt alakítottunk ki egymással, megtiszteltetés volt, hogy vállalta, hogy előszót ír a könyvemhez. Aztán a kötetet, itt a városban több helyen árulták; többek között a Könyvtárban, és Pestre, az Írók Boltjába került belőle. Még annyit azért elmondanék róla, hogy a könyv hátsó borítóján a Magvető kiadó 1980 –as keltezésű elutasító sorai, s Rónay kézírásos levelének részlete is szerepel. Kontrasztként állnak szemben egymással, hiszen az egyik egy nemleges, lerázó válasz, míg a másik bíztató, lelket emelő. Ez utóbbi arról győz meg, hogy mégiscsak van értelme verset írnom. Ilyen és ehhez hasonló ellentétes vélemények ugyanarról a dologról, ma is előfordulnak a különböző irodalmi szerkesztőségek háza táján. S nemcsak ott. Az egyiknek épp azért tetszik, amiért a másiknak nem.
Van egy másik köteted is.
Igen, ez az Ostoba tél címet kapta. 2009-ben jelent meg. Válogatáskötet, hiszen a korábbiból néhány költemény belekerült. Ebben olvasható a Willibald sorsa című, hosszabb lélegzetű, családi eposz – versem is. Valamint, német nyelven is találhatók benne költemények, utalva a felmenőimre. Egykori tanárom, Békési Imre professzor és Buda Ferenc költő méltató sorai is szerepelnek a könyvben. Amire büszke vagyok.
Mesélnél Pilinszky Jánosról?
Erre is büszke vagyok. Hogy fogadott, hogy együtt tölthettem vele néhány órát, s nem zavart el, engem a vidéki költőt. Megtehette volna, de nem tette. Az Ostoba tél című kötetembe, valamint a Kalocsai Szó és kép c. antológiasorozat egyik kötetébe – aminek negyedmagammal társszerkesztője is vagyok -, betettük a Pilinszkyről szóló írásomat, ami visszaemlékezés a nála töltött délutánra. Végtelenül egyszerű, szerény embert tisztelhettem meg benne. Később szerettem volna, ha tart egy előadást Kalocsán. Meglepetésemre igent mondott, de mások meg nemet; megfúrták a találkozót, engem pedig mélységesen ledorgáltak érte. Az illetékeseknek nem tetszett, nem akartak „katolikus költőt” a városban.
Végezetül pedig: Mit szólsz ahhoz, hogy a verseid megtalálhatók az interneten is?
Megdöbbentem, de örülök neki. Tőlem távol áll a számítógépes világ. De az, hogy úgy épül fel, hogy mindegyik költeményem illusztrálva van, mert tartozik az adott vershez illő festmény, linómetszet, szobor vagy épp grafika, az nagyon kedvemre való. Ezek – néhány kivételtől eltekintve – a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub képzőművészeinek alkotásai. A verseimet így is számon tartják, tehát valakinek fontos ez, nemcsak nekem. Így bárhol a világon olvashat, aki akar.
Gróf József költővel Cserenkó Gábor író beszélgetett
Legfrissebb hozzászólások