Úgy megy az idő,
hogy percekre törve
szótlan állva hagy,
pedig emlékszem
tegnap reggel
még jönni láttalak,
s mint ketyeg óránk
másodpercenként
évekre megáll,
vörösen égő szárnyain
égre száll a néha nap.
Kék tintában ázva
s lapjaimba zártalak,
de mégis távol mentél
s hűlt helyedre hullt
a fagyott hideg alkonyat.
Szólítalak szüntelen
körülöttem fekete csend
mezítláb járom
a sav marta partokat.
Úgy megy az idő
felettünk szakadt vitorlák
a szél lassan némul el
s hangod néha feledem.
Minden este mégis
a sötét hullámokra
s újra a habokra állok
csillagod keresve.
***
Legfrissebb hozzászólások