Kerestem az utat.
Vonzott a kert.
Rozsdás kaput törtem, tövist,
éreztem a vadak illatát.
Az almafához akartam kerülni,
az árva almafához,
saját terméseit nézi maga alatt:
rothadnak élve.
Rájuk feküdtem,
testemmel takartam be őket.
Fátylat terített rám a nap, ne fázzak.
Felálltam.
Szedtem az almákból,
tudtam, belül már feketék.
Kést vágtam beléjük.
Vajat kentem, cukrot szórtam,
erre az ágyra fektettem,
s betakartam őket fehér takaróval.
Védekeztek, de könyörtelen voltam.
Illatoztak, mikor újraszülettek.
*
Legfrissebb hozzászólások