Márffyné Horváth Henrietta: Exitus

Már csak egy-egy autó hajt el az ablak alatt,
gyérül a forgalom, akár bent az érpályákon,
kihagy egy-két dib-dab, lazán fekve hanyatt,
mintha könnyebb volna átlendülni a válságon…
Önámítás. Mély légvétel, zsibbadó kezek.
Félig lehunyt pillákon át rezeg a tapéta minta,
tengerként hullámzik a szekrény, tágulnak a terek.
A biztos „volt” kavarog a bizonytalan „van”-nal, mintha
a jelen és jövő egyetlen katyvasza a szobában lenne.
Áporodott, sűrű már a félelmetes este,
ahogy vijjogva berepül a világ szennye,
hogy csonka szárnyaival az ajtót verdesse.