Monet bámulatba ejtette a világot, azzal, hogy tíz-húsz színváltozatot festett egyazon témáról. Vett egy kis házat Givernyben, ekkor már romlott a látása, akkor jöttek a legcsodálatosabb színegyvelegek, a giverny park részlete a tavirózsákkal meg a hajlott kis fahíddal, és újra tavirózsa és glicínia, és megint tavirózsa, a végén már csak kék és lila foltok, óriási vásznakra felkenve. Magányos lélek küszködése a színekkel, meg az öregedés kínjával.
Szabadidejében Monet a kertjét szépíti, küszködik a gazokkal, locsol, és mindezt olyan szeretettel teszi, hogy Giverny virágzik. Lefesti nagyanyám kedvenc lila virágát, a zéniákat, amit még tud. Renoir-t vendégül látja, bénasága már kerekes székhez láncolja. Ahogy sétálnak az árnyas fák között az olyan, mintha vak vezetne világtalant.
Szőlőt is metsz, és ősszel mindig bort készít, Renoir-t is azzal kínálja.
A délutáni szieszta a kertben van, az almasövény mellett, mindketten ott hallgatják Bachot. Csöndben. Monet kissé unottan, de Renoir áhítattal, hiszen Bach zenéje „nem szól semmiről”.
*
Kapcsolódó alkotás:
Legfrissebb hozzászólások