Hajnal Éva: Most csak úgy

Most csak úgy elmennék melletted, nem kérdeznék semmit, csak érezni szeretném a kellemes pipafüstöt, azt a teljes lényedből előtoluló férfiillatot. Összehúzott illatokkal kószál a szél.
Csak figyelném a csend sziporkázó lépteit, tócsák fénylő tükrében magam keresném magadban megint. Felhők zengését figyelném benned, ahogy magára talál a rád másolt januári reggel, s mindent elönt fénygyöngyeivel az emlékezés. Aztán, csak úgy messziről figyelném, hogyan aprítod a fát az udvaron, filmedbe beleképzelném magam, s nézném, hogy csorog verítéked, homlokodba omló hajfürtjeiden.
Később csak úgy odaültetném melléd kisgyerek-magam. Megbánnám azt a könnytelen napot. Vissza-sírnék, csak el ne menj még!
Most csak úgy kiszakadna belőlem ötvenöt év megtépázott csendje, hogy még nem is szerettél, nem emlékszem, milyen az, amikor te szeretsz. Aztán beleszagolnék a hajadba, mert vannak bennem emlékszagok régmúlt jelenvalódból. Pillanattöredékek, amiket, bár magaddal vittél volna … belém ragadtak, mint a bányászzenekar reménytelenül hosszúra nyújtott búcsúzenéje, ami visszacsengi azt a nyirkos novembert. Emlékszem, mennyire fázott a lábam … nem értettem, mi ez az egész! Biztosan csak viccelsz, ahogy szokásod.
Most csak úgy megcirókálnám az arcod, bár, ezt nem tehetném észrevétlenül. Jobb is volna, ha észrevennéd, mert most csak úgy végighallgatnám, amint elmeséled összes elmaradt mesénket,
édesapám.