]]> https://lenolaj.hu/2024/03/29/a-konyvet-mindig-ketten-alkotjak-az-iro-aki-irta-s-az-olvaso-aki-olvassa-2/feed/ 0 https://lenolaj.hu/2023/08/25/6-3/ https://lenolaj.hu/2023/08/25/6-3/#respond Thu, 24 Aug 2023 22:01:41 +0000 http://lenolaj.hu/?p=29856 https://lenolaj.hu/2023/08/25/6-3/feed/ 0 https://lenolaj.hu/2023/03/01/megjelent-banki-eva-petofi-virus-cimu-ifjusagi-regenye/ https://lenolaj.hu/2023/03/01/megjelent-banki-eva-petofi-virus-cimu-ifjusagi-regenye/#respond Wed, 01 Mar 2023 11:43:11 +0000 http://lenolaj.hu/?p=34661 Megjelent a Petőfi-vírus, Bánki Éva első ifjúsági regénye a Kolibri Gyermekkönyvkiadó gondozásában!

Története:

Az elit, angol tannyelvű budai iskolában felbukkan egy különös fiú. Rejtély, hogyan sikerült bekerülnie, hiszen messziről lerí róla, hogy nagyon csóró. Viszont lehengerlő személyiség, vagány, nagydumás gyerek ez a Sanyi, és idővel mindenkit elvarázsol.
Hamar megfertőzi az osztályt elképesztő eszméivel és történeteivel. Hogy például az iskola pincéjéből titkos átjáró vezet egy titokzatos barlangrendszerbe, amelynek időtlenségében egykori forradalmak túlélői rejtőznek.
És egy szeptemberi délután nyoma vész a teljes osztálynak.
Odalent a barlang pedig megélénkül.
Ami azon az éjszakán történik, mindegyikük életét megváltoztatja.

Részlet a regényből:

“Ezek után Ottó Sanyival kezdett barátkozni.
Hogy az egy milyen egyenes, bátor gyerek! Hogy micsoda ötletei vannak! Hogy milyen gyorsan megtanult angolul! Hogy hipp-hopp megírt egy fantasyt! Hogy matekból is jó, sőt Teslát is szereti!
Ha kimondja a teljes nevét, Petőfi Sándor, mindenki megszakad a röhögéstől.
Én nem szégyellem a nevem, büszke vagyok rá. Na, persze!
A legtöbb ötlete diliházba való: fedezzünk fel barlangokat, keressünk egy másik világot, lázadjunk éjjel-nappal… Sanyi a végkimerülésig tudja sorolni a maga hülyeségeit.”
Közben még egy rendes mobiltelefonja vagy cipője sincs. De sokaknak így is nagyon tetszik.”

***

“Olyannak tűnök, mint amilyen a kedvenc tóparti pókunk: ő háttal lefele ereszkedik a szilfáról, én a svéd fővárosban fogalmazom magyar nyelven az emlékeim egy letűnt világról, s megérteni próbálom ugyanakkor a zavaros jelent. Mégsem én lengek fejjel lefelé, az csak a látszat. A világ álltótágast. Így értelmezem én a Mälar-parton.”

A szerző utószava:
MÄLAR-PARTI SÉTÁK

A Mälar Svédország harmadik legnagyobb tava, kétszer akkora, mint a Balaton, s itt, Stockholmban folyik bele a Balti-tengerbe, úgy, hogy két ága közreveszi a svéd parlament épületét. Mi nem ott, hanem kicsit feljebb, a tó elágazása közelében a Hässelby nevű negyedben lakunk, egészen közel, háromszáz méterre a Mälartól. Mi: Éva meg én, újabban naponta kisétálunk kedvenc Mälar-parti helyünkre – nemcsak a testnek jó a séta, hanem alkalmat ad a meditálásra, friss események és a múlt értelmezésére. Úgyhogy a svéd táj leírásában múlt és jövő, Skandinávia és Kelet-Európa egyformán benne van. Különben írásaimban a Mälar nem először szerepel, fontos a jelenléte például a Fifiben, annak ellenére, hogy említett mű – meseregény.
Éva különben nemcsak sétálópartner, hanem egyben szerkesztője is a könyvnek, ami a százhalombattai – kicsiny, ám lelkes – Üveghegy Kiadónál jelenik meg. Mint ahogy az utóbbi években minden könyvem. Így volt ez megírva…
Pontosan emlékszem: a könyvtár, vagyis munkahelyem, a Stockholmi Nemzetközi Könyvtár második emeletén az információs pultnál ültem, s hát akadtak szabadabb pillanatok, néha órák, nos, akkor a Google keresőprogramban való kutakodás közben észrevettem, hogy létezik egy ilyen: Lenolaj irodalmi online műhely. A neve tetszett meg, úgy gondoltam, ilyen szép nevű ”kultúrlakban” jó megjelenni. Elég rég történt ez, több, mint tíz éve, s én azóta a Lenolaj szerzője vagyok, a szerkesztő Szuhay-Havas Mariannával való sikeres együttműködésnek köszönhetően. Nemcsak Vadmalac-félperceseim jelentek-jelennek meg ott, hanem más írásaim is napvilágot láttak a Lenolajban, így a Mälar-parti séták egyes darabjai.
Egy másik szépnevű, és a szövegeimet az utóbbi években szívesen befogadó irodalmi műhely az Üveghegy Kiadó. Ennek is a neve keltette fel a figyelmem, s elküldtem a Szépvölgyi mesék kéziratát. Majd a korábban említett Vadmalac-félpercesekből válogattam az Üveghegy részére, múltamról beszélhettem Az én Koreámban, s a két korábban írt Fifi című meseregény, illetve a VérHárs című monodráma is könyv alakot öltött. S akkor még nem is soroltam fel mindent, a mellékelt lista viszont mindenik könyvem tartalmazza.

Forrás: Üveghegy Kiadó

Megrendelhető:

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Gergely_Tamas_Malar_parti_setak&type=22&id=337900

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/mlar-parti-setak

A könyvheti listás Dééévid, aranyapám! című kötetét dedikálja Jóna Dávid a Hungarovox kiadó standjánál (a Duna korzónál). Mindenkit szeretettel várnak Kaiser Lászlóval, előttük 16 órától gyűjteményes kötetét Baranyi Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító dedikálja!

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 93. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata ebben az évben június 9-12. között nyitja meg kapuit a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén.

Kapcsolódó oldal: https://www.facebook.com/events/554856189494010/?active_tab=discussion

Én sem ilyen, sem másmilyen apropóról nem tudok. Már évek óta tervezgette az újrakiadást a Jelenkor.  Nekem persze óriási öröm volt kedves elsőszülöttemet megint kézbe venni.

Borító: Tillai Tamás

Az Esőváros egy lebilincselően sokszínű családregény, egy népi nézőpontból elmesélt XX. század-történet. Mit jelent pontosan az átdolgozás?

Semmi esetre sem szerettem volna a regény szertelenségeit kigyomlálni. Ez volt az első prózai művem, én félig-meddig transzban, az akkori munkahelyemen, egy könyvkiadóban írtam éjszakánként. A regény tükrözi az ezredforduló általános optimizmusát is, akkoriban én is reménykedőbb voltam, és egészen mást gondoltam Magyarország vagy az Unió jövőjéről, mint ma. Mindezeken és a regény nehezen megfogható vidámságán nem akartam változtatni. De mivel nagyon rövid idő alatt írtam a szöveget, ezért sutaságok, ellentmondások, sőt névtévesztések is maradtak a regényben. Ideje volt ezeken változtatni.

Még nem volt időm alaposan összehasonlítani az első és második kiadást, de úgy látom, a 2004-es kiadást lezáró Petőfi Amerikában című fejezet áldozatul esett az átdolgozásnak.

Igen. Ennek a fejezetnek már az első kiadásban sem lett volna szabad szerepelnie. Nem mintha nem lett volna jó ötlet, hogy a mindig Amerikába vágyó parasztgazdák unokái 1989-ben a felszabadított indiánokkal együtt belovagolnak a Fehér Ház kertjébe. Nehéz megírni egy olyan világot, amit az ember nem látott a saját szemével. És ezen a szürreális mozzanatok sem sokat segítenek. A lovaglás még hagyján… De azt nem tudom, milyen egy amerikai autómosó, egy kaliforniai filmforgatás, egy indián rezervátum.  Soha nem jártam Amerikában. Persze azt sem láttam a saját szememmel, milyenek a szovjet fogolytáborok. De hajdani kisdobosként és úttörőként, számtalan hadifogoly-történetet hallgatva nekem ez mégsem annyira idegen világ. Úgyhogy a szerkesztőm tanácsát megfogadva úgy döntöttem, hogy Petőfi Oroszországban-fejezet marad, de nem erőltetem tovább az Amerika-szálat. A regény a főhősök halálát bemutató zárlata úgyis megidézi a hamburgi mólót és a dunaszerdahelyi reptérről felemelkedő repülőgépeket.

Mindig is izgalmas kérdésnek tartottam, hogy lehet egy parasztokról szóló regénynek Esőváros a címe? Miért várost, miért nem a falut emeli ki a cím?

Esőváros konkrétan Dunaszerdahely, ez szó szerint ki is mondatik a regényben.  De az sem téved nagyon, aki ezt az Esővárost valamilyen szimbólumnak, az autonóm polgárosodás jelképének tekinti.

Hogy érted ezt?

A XX. századi magyar történelem annyi kudarcba fulladt modernizációs kísérletet ismer! Mi már rémálomként emlékszünk az ötvenes évekre, a tanácsköztársaságra, a rendszerváltásról pedig ma is az sokak véleménye, hogy meg sem történt… Az okokra nem is szeretnék itt kitérni. Nem tagadom, hogy a reformerek nézőpontjából is el lehet mesélni a kudarcos reformok történetét, de az ő világuk nem az én világom. A dunántúli módosabb parasztság körében biztosan lett volna igény az autonóm polgárosodásra, a haladásra, de ezt a XX. század egyetlen reformmozgalma sem vette tekintetbe. Így aztán az eszmékből álmok, a beteljesületlen álmokból meg rögeszmék lettek.

A „beteljesületlen álmokból rögeszmék lettek”, mondod. A legtöbb olvasódnak, és bevallom, nekem is, a regényed szellemezős, ezoterikus, babonás vonulata a legemlékezetesebb.

A két világháború közti népi irodalom zömében kelet-magyarországi, református. Vallási kérdésekben meglehetősen távolságtartó. Az én anyai családomtól viszont nem volt idegen a spirituális útkeresés: asztalt táncoltattak, halottakkal beszéltek, szellemeket láttak, és közben persze az anyaszentegyház hű fiainak és lányainak képzelték magukat, és emellett legtöbbjük őszintén lelkesedett a technikai újdonságokért. Tekinthetjük ezt nyitottságnak, de akár devianciának is. Én a sok szellemezést egy lassan formálódó új osztály, a polgárosodó parasztság szellemi útkeresésének tekintem. Vallásos fogalmakkal, de mindvégig a saját fejük szerint próbáltak a világban eligazodni. Egy távoli, egyetemre járt rokonból például híres nemzetközi forradalmár lett. De a nagyszüleim egy ilyen fordulatot is csak az eretnekség vagy a hitehagyás fogalmaival tudtak értelmezni.

Nem Mályi Géza ez a nemzetközi forradalmár?

Nem. Az én rokonom 1922-ben, nagyon fiatalon eltűnt, ezután senki nem tudott róla semmit. Démonizálódott, ha szabad így fogalmazni. A regénybeli Mályi Géza viszont a II. világháborúig aktív, felbukkan Prágában és Berlinben, híreket hoz a Szovjetunióból, bolondítja Bujdosó Ancit, a család rossz szellemeként él sokáig. Több forradalmár karakteréből gyúrtam össze a regénybeli Mályi Gézát. Érdekelt egy paraszti gyökerű, önsajnáltatásra hajlamos, mégis éles eszű kommunista portréja.

Az elbeszélőnek, Torma Imrének is van valamilyen családi előképe?

Nem, nincsen. De tudom, milyen sok paraszti família nyújtott védelmet kibontakozni képtelen, helyüket nem találó vagy üldözött értelmiségi rokonoknak. Az apáca nagynénik, az egyetemekről a származásuk miatt elkergetett unokatestvérek, a félbemaradt, ilyen-olyan egzisztenciák hozzátartoztak az ötvenes évekbeli parasztcsaládokhoz. Én egy ilyen figurát választottam elbeszélőnek. Se nem igazi paraszt, se nem igazi értelmiségi. Hiszen meg kellett találnom a paraszti világhoz a távolság és a közelség megfelelő arányát.

A Bujdosók és Tormák sorsa a Felvidékhez, konkrétan Dunaszerdahelyhez kötődik. Innen, a regénybeli Esővárosból telepítik ki őket Somogy megyébe.

Csak a Tormákat, a Bujdosók maradnak. A regény érint néhány határon túli magyar traumát, a kitelepítéseket például, de az újdonsága talán nem ez. A két világháború közötti magyarok igen sajátos helyzetben voltak Csehszlovákiában. Szabadon polgárosodhattak, vállalkozhattak, egyáltalán demokráciában élhettek, a fiaikat egyetemre járathatták – Prágának és Bécsnek igen nagy volt a vonzereje – de így vagy úgy mégis másodrendű állampolgároknak számítottak. És ők lettek a II. világháború után a bűnbakok. Keserű lecke, nemde? Még úgy is, hogy a szeretve gyűlölt Csehszlovákia mégiscsak valamiféle eszményképként élt a nagyszüleim emlékezetében. A kiszolgáltatottságuk viszont felveti: autonómia vagy közösségi jogok nélkül lehet-e valódi demokráciáról beszélni.

A szereplőid csak élik, de nem fogalmazzák meg ezeket a kérdéseket.  Mi az, amit tizennyolc év múltán másként hangsúlyoznál vagy jobban kidomborítanál a regényedben?

A hallgatás és a fogfájás témáját, a titok és a trauma problémáját talán. Bujdosó  Anci szép asszony volt, de a kitelepítések idején elkezdtek fájni a fogai, fájtak, egyre csak fájtak, az orvosok sem tudtak rajta segíteni, végül Anci leszokott arról, hogy kinyissa a száját. Szép lassan elnémult. Ennek a sztorinak van életrajzi alapja, a családi emlékezet így őrizte meg nagyanyám elnémulásának a történetét. Nagyapám szerint valami tályog lehetett nagyanyám szájában, a bal alsó fogsorában. És nekem is egész életemben fájtak a fogaim, hol jobban, hol kevésbé, rajtam sem tudtak az orvosok segíteni, míg végül egy panorámaröntgen 2009-ben – nagyanyám halála után jó harminc évvel – kimutatta: tályogom van, mégpedig a bal alsó fogsorom alatt, ugyanott, mint nagyanyámnak. Örököltem volna a felmenőm fájdalmait és titkait? A hallgatását is? Én nagyon későn, a harmincas éveim közepén kezdtem prózát írni. Ráadásul akkor még nem is sejtettem, hogy a fogatlanságnak később milyen politika felhangjai lesznek, a fogatlan lesz majd a vidékiek egyik eposzi jelzője. Fogatlan, fogalmatlan… nagyon érdekes dolgok ezek. Mai fejemmel sokkal alaposabban kidolgoznám a trauma, betegség, szégyen, elnémulás témáját.

A családi szellemezés, technikaimádat egyik csúcspontja az internet „feltalálása”. Honnan jött ez az ötlet?

Amikor a regényt írtam, én is nagyon hittem abban, hogy az internet pár éven belül radikálisan demokratizálni fogja a világot. Nos, mit mondjak… Ez is csak olyan illúzió volt, mint az autonóm polgárosodás. De én nagyon hittem benne, és nemcsak hittem benne, hanem építettem is, az ezredforduló előtt megalapítottuk a barátaimmal az első elektronikus bölcsészettudományi lapot. Ám ha a demokráciát nem is, a jövőhöz és a múlthoz való viszonyunkat azért radikálisan megváltoztatta az internet. És én úgy gondoltam, ezzel a csudálatos nagy találmánnyal még megajándékozom a hőseimet.

Ma már nem lehet ilyen optimistán tekinteni a világra?

Nézőpont kérdése. Ma már természetesen nem osztjuk a rendszerváltás és a kilencvenes évek számos illúzióját. De az én hőseimnek szinte soha, semmikor nem volt okuk a reménykedésre. És mégis szinte mind megpróbálkoztak a boldogsággal.

***

Keszthelyi György alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Keszthelyi György alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

Keszthelyi György  költő, író, grafikus, festőművész

“Kolozsváron jöttem a világra 1955. augusztus 20-án, másodmagammal. Elsőszülött vagyok negyvenöt perc előnnyel, ezért szabályszerűen talán elsőhalott is leszek. Gyermekkoromban csodálattal bámultam a Házsongárd hős-részlegét; ma már annyi a névtelen (élő)halott hős, hogy nem csodálok semmit. Harmincöt évet éltem az első bolondokházában, most számolom, megérek-e ugyanannyit a másodikban. Írtam, írok, versekben élek, furcsa módon első kötetem mégis kisregény. Rendszeresen és feltúrázott motorral dolgozom, mert úgy érzem, késve indultam el ezen a vándorúton. Van, aki pesszimistának tart, tudj’ Isten, mi vagyok. Dominus vobiscum.”

Kötetei:
Keszthelyi György: Bárány kalasnyikovval (Magyar Elektronikus Könyvtár, 2010)
Keszthelyi György: Csendéletmezsgyén – Versek 2010-2013 (Magyar Elektronikus Könyvtár, szerkesztő Cseke Gábor; illusztrátor Keszthelyi György, 2013)
Keszthelyi György: Lélekzárka (2014, Bookart)
Keszthelyi György: Lódenes embermadár (2015, Kriterion Könyvkiadó)
Beszámoló a látszatokról (versek). Várad, Nagyvárad, 2018.
Új világcsend vénülése (versek) Kriterion Könyvkiadó, 2021.

Baranyi Ferenc és Jóna Dávid Gyöngyhalászok című kettős könyvének bemutatójára szeretettel várják a résztvevőket.

A Kossuth Kiadó az idei könyvhétre jelentette meg Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő és Jóna Dávid költő, az Art’húr Irodalmi Kávéház főszerkesztőjének lírai párbeszédét, a Gyöngyhalászok című közös kötetet, Győrfi András grafikáival.

Költemények – rezonanciák, gondolatok – versválaszok, kérdések – feleletek, élmények – lélekpendülések, rezgések, kézfogások, ölelések – a két gyöngyhalász barátságát jelző gesztusok. A kötet címe a költő metaforája: gyöngyhalászok ők, akik lelkük, élményeik tengeréből hozzák felszínre versgyöngyeiket. A verstársak most láncra fűzték felszínre hozott, szöveggé csiszolt gyöngyeiket, s lett 88 igazgyöngyből fűzött láncsor, melyet most elénk tesznek. Tudjuk, gyönggyé az idegen anyag, a sérülés, a piszok formálódik, addig irritálja a testet, míg a bánat, a fájdalom csillogó kinccsé nem érik. Aki lapozza a kötetet, érzékeli, hogy formálódnak gyönggyé az életesemények, az élmények, a sérülések, a gyötrő lelki kínok, és tanúja lehet, hogy fűzi koncentrikus héjakból felépülő gyöngyszemeit verskalárissá a két gyöngyhalász, Baranyi Ferenc és Jóna Dávid.

Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő,
a Palócföld folyóirat főszerkesztője

***
Művek, életművek sokszor nem kapnak kellő fényt, másképp fogalmazva: a továbbgondolás lehetőségét. És megannyi találkozás hiánya ember és ember vagy éppen vers és olvasó között szabdalja, sebzi az amúgy is túlságosan korlátok közé szorított egyszeri életünket. Mindezzel perlekedve állt össze a kötet, amely imponálóan egyedülálló és erőt adó. Mert két költő, az egyik nyolcvanon, a másik ötvenen túl nem csupán barátilag lelt egymásra, hanem művekben is. Az elmúlt évtizedekben született Baranyi-verseket gondolja tovább, érzi, értelmezi a mában és saját világában Jóna Dávid. Gyöngyszem-alkotók találkozása emberi, művészi hitelességgel. Az olvasók örömére – fényt adóan, fényt sugározva!

Kaiser László
szerkesztő, költő

A kötet korlátozott példányszámban a helyszínen megvásárolható.

A belépés díjtalan.

Társszervezők:
Ezredvég, Kossuth Kiadó, Óbudai Társaskör

Kapcsolódó oldal:

AZ ÓBUDAI TÁRSASKÖR honlapja 

Költemények – rezonanciák, gondolatok – versválaszok, kérdések – feleletek, élmények – lélekpendülések, rezgések, kézfogások, ölelések – a két gyöngyhalász barátságát jelző gesztusok. A kötet címe a költő metaforája: gyöngyhalászok ők, akik lelkük, élményeik tengeréből hozzák felszínre versgyöngyeiket. A verstársak most láncra fűzték felszínre hozott, szöveggé csiszolt gyöngyeiket, s lett 88 igazgyöngyből fűzött láncsor, melyet most elénk tesznek. Tudjuk, gyönggyé az idegen anyag, a sérülés, a piszok formálódik, addig irritálja a testet, míg a bánat, a fájdalom csillogó kinccsé nem érik. Aki lapozza a kötetet, érzékeli, hogy formálódnak gyönggyé az életesemények, az élmények, a sérülések, a gyötrő lelki kínok, és tanúja lehet, hogy fűzi koncentrikus héjakból felépülő gyöngyszemeit verskalárissá a két gyöngyhalász, Baranyi Ferenc és Jóna Dávid.

Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő,
a Palócföld folyóirat főszerkesztője

***
Művek, életművek sokszor nem kapnak kellő fényt, másképp fogalmazva: a továbbgondolás lehetőségét. És megannyi találkozás hiánya ember és ember vagy éppen vers és olvasó között szabdalja, sebzi az amúgy is túlságosan korlátok közé szorított egyszeri életünket. Mindezzel perlekedve állt össze a kötet, amely imponálóan egyedülálló és erőt adó. Mert két költő, az egyik nyolcvanon, a másik ötvenen túl nem csupán barátilag lelt egymásra, hanem művekben is. Az elmúlt évtizedekben született Baranyi-verseket gondolja tovább, érzi, értelmezi a mában és saját világában Jóna Dávid. Gyöngyszem-alkotók találkozása emberi, művészi hitelességgel. Az olvasók örömére – fényt adóan, fényt sugározva!

Kaiser László
szerkesztő, költő

A könyv a romániai magyar könnyűzene történetéről szól, konkrétan viszont egy könnyűzenei banda, a Garabonciás létrejöttéről és hosszú pihenő utáni újjászületéséről nyerünk belőle folyamatábrázolást.

Mert ami az ifjúság zenei életében történik Erdélyben (Romániában), a múlt század hatvanas éveinek a vége felé, az beleillik egy folyamatba, ami rövid időn belül látványos sikereket hoz, de nagyon gyorsan el is apályosodik.

A Garabonciás együttes nem az a fecske, amely a tavasz eljöttét jelzi, de megjelenése bizonyosság rá, hogy a kisebbségi magyar könnyűzene gyökerei jó talajra találtak.

*

Szinte példa nélküli ez a könyv, mely a mai Kriterion kiadásában jelent meg Kolozsvárott, még alig hagyták el példányai a zilahi nyomdát, képzelem, mennyi álmatlan éjszakát szerzett szerzőjének, az 1965-ben született Sarány Istvánnak, aki mindössze három éves volt, amikor az 1968-as politikai erjedés rátelepedett a világra, s ezen belül Európára – olyannyira, hogy az addig szinte mozdulatlannak számító közép- és kelet-európai részeket is cselekvésre, megújulásra hangolta. Elgondolom, hogy Saránynak tulajdonképpen a rendelkezésére álló információk, dokumentumok, híradások, korabeli források stb. segítségével kellett átélnie azt, ami számomra s az én nemzedékem számára a fiatalságot jelentette, s amit a néhány esztendővel fiatalabb Egyed Péter a Sarány könyvében is idézett esszéjében ekként jellemez:

“Ekkor kezdődtek (hozzávetőleg a hetvenes évek közepéig tartottak) Románia legjobb évei: az osztályharc nagyjából lecsengett, az embereknek volt munkahelye, fizetése és lakása, és valóban milliós tömegek nyaraltak a tengerpartokon és a hegyekben, ideológiában ment a szocialista humanizmus romániai változata.” (…) Egyed megvásárolhatja élete első (hőn áhított) gitárját, s “ezzel indul életem megélésének és boldogságának a története (mert akárhány valódi zenész vagy zenerajongó beatnikkel beszéltem erről később – és elég sokkal beszéltem –, mindegyik kivétel, feltétel és ellentmondás nélkül tudta azt állítani, hogy ez volt az élet, amiért érdemes volt… a napfény az erdei tisztáson, a memória mindent besugárzó világossága, a megélés ténye és típusa más megélések számára.”

A későbbi Garabonciás együttest életre hívó Csutak István is a korai szabad zenélés jegyében képzelte el további életét. Igaz, akkor még gyerek volt, Petrozsényben eszmélkedett, s dalocskákat szerzet, amelyeknek hírük ment…
De erről majd később. Egyelőre csak annyit szögeznék le, hogy ezt a könyvet meg kellett írni. Mert a mai nyugdíj felé közeledő évjáratokat leszámítva mindenki másnak a benne foglaltak: történelem, mítosz és távoli legenda.
Ködoszlató könyv ez. A romániai magyar könnyűzene születésének a kor sajtójából kihámozható története.
Legközelebb a 300 oldalas kötet részletes leírására kerítek sort…

Forrás: urszu 2b

***

CSEKE Gábor: Magamról annyit: 1941. július 29-én születtem Kolozsváron mint magyar állampolgár, és most már minden bizonnyal a XXI. században hunyom le végleg a szemem, román állampolgárként. Újságot szerkesztettem, írok. Jelenleg Csíkszeredában élek (Hargita megye). A két dátum és minőség közötti űrt igyekeztem hasznosan kitölteni. Egyesek szerint sikerült.

Cseke Gábor (1941. július 29-én) író, újságíró, Cseke Vilmos matematikai szakíró fia.

Cseke Gábor középiskolát szülővárosában, a Brassai Sámuel Líceumban végzett, 1957-ben érettségizett, magyar irodalom szakos tanári képesítést a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett 1962-ben. Az egyetem elvégzése után az Ifjúmunkás belső munkatársa, 1968-tól 1979-ig főszerkesztője volt, később az Előre szerkesztőjeként működött. Publicisztikai, kritikai írásokkal hívta fel magára a figyelmet az 1960-as évek első felében.

A Forrás-sorozatban 1967-ben verskötettel jelentkezett (Déli harang), költői érzékenységének újabb, meggyőzőbb bizonyítéka az Elveszett birtokok (1969). Lírai magatartását a tárgyakhoz, a szülőföldhöz, az emberekhez fűződő bensőséges viszony s valami kamaszos hetykeség jellemezte (Távolságok ciklus). Sikerrel próbálkozott az 1950-es években lejáratott “termelési témák” költői megközelítésével (Levelek a brigádból). Karcolatai, elbeszélései (Tornác, 1970) a riporteri ihletést ötvözték a szerző lélekelemző, erkölcsboncolgató hajlamaival.

Ló a pincében címmel lefordította Ovidiu Zotta ifjúsági regényét (1975). A tuskó c. gyermekregénye (1979) versekkel tarkított lírai történet, Érzelmes levelek c. regénye (Kolozsvár 1980) családi vetületben elemezte a nemzeti szenvedélyeket legyűrő szerelmet. 1980-as verskötete, az Ellenállás, az ifjúkori illúziók elvesztésének, a férfiúvá érésnek és a családba menekülésnek komor vallomása. Műfordítói csúcsteljesítménye M. F. Ṣandru válogatott versei (A nagy teremben, 1989).

Kapcsolódó oldalak:

Cseke Gábor alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

• Cseke Gábor versei. MEK
• Cseke Gábor honlapja
• Cseke Gábor alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán