2025-03-23
Vadmalac félpercesek (10 talált bejegyzések)
Gergely Tamás: TÖRVÉNY
A koma belesápadt Vadmalac igazába. Mert érezte, hogy úgy van, ahogy a mentora magyarázza. Ő még kikelve magából magyarázta, hol tértek el “azok” a törvénytől, mire Vadmalac nyugodtan, él nélkül közölte vele, hogy azok a törvények írva vannak, de a valóságban ...
Gergely Tamás: Három hattyú
Vadmalac három hattyút fedezett fel az égen. Egymás mellett szálltak, tempósan, méltóságteljesen, fehéren.
A látványtól nyöszörögni kezdett. Egyrészt örömöt fejezett ki ez a hang, mert Vadmalac szerette, amit látott, másrészt fájdalmat:
”Ilyen életet szerettem...
Gergely Tamás: VÍZKERESZT
Vadmalac meg a komája elhatározták, hogy ha már vallásos az ünnep, készítenek egy vízkeresztet. A koma hozott két slagot, amiből a vizet eresztették. Kezdetben ugyan egybefolyt a két vonal, ám akkor Vadmalac rájött, hogy kis csalással (hogy egyikük fél lépésse...
Gergely Tamás: MEGÁLLÍTJA
Előbb megtárgyalták a családban, hogy túl gyorsan telnek az évek. Malacka sörénye is őszült, a Vadmalacé meg egyenesen hullni kezdett. Rákontrázott a koma is, aki szinte a családhoz tartozott. Ez utóbbi még vakarta is az agyarát, izgalmában nyilván.
Na jó.
”Te...
Gergely Tamás: SZILVESZTER
– Egyre jobban hasonlítok apámra – mondta Vadmalac a társának.
Ültek a derengő városi fényben, fogták egymás kezét.
Azt játszották, hogy összegezték, mi történt velük az elmúlt évben – szilveszter estéje volt.
Malacka a család sikereit sorolta, Vadmalac még sa...
Gergely Tamás: MEGSZÜLETETT
Vadmalacot komája túl komornak látta aznap. Mást várt, más arcot, főként, hogy lezajlottak az ünnepek.
”Hiszen megszületett!”, mondta csillogó szemmel, tréfából még el is állta az útját.
”Azzal is csak a baj van – válaszolta Vadmalac, - ki fogja szoptatni, pel...
Gergely Tamás: ANGYAL
Kismalac volt csak otthon, a felnőttek a templomban. Ő is a karácsonyfát nézte kissé lázas szemekkel.
Ám egyszerre fény támadt a lakásban, és Kismalac kit látott meg? Magát az Angyalt!
Ő volt a fény forrása amint a fa körül kétszer körbelibbent, Kismalac alig ...
Gergely Tamás: TÍZ
Mikor a komája belépett, Vadmalac éppen az ujjait számolta. Azaz a két patáján számolt, egy is elég lett volna. Arra próbált visszaemlékezni, melyek voltak életének igazán boldog évei. Eljutott ötig, Malacka segítségével a féltucat kilett, ám ott megakadtak.
K...
Gergely Tamás: ZÓNA MEG ZÓNAPÖRKÖLT
- Mi lenne, ha…
A Koma nem kapcsolt.
- Ha eltörölnék…
Szerinte minden törlés erőszak.
- Ha eltörölnék az időzónákat…
Nahát. Ezzel a mondattal nem tudott mit kezdeni. Milyen zónákat? Hol van meghúzva a határ, ő ilyet soha nem látott. Pedig repült is, igaz, nem ...
Gergely Tamás: Szabadság
Vadmalac mondja:
- Egyik szemem sír, a másik nevet.
- No - viszonyul ehhez a koma. - Kezdjük a jóval!
- Hát hogy ötven év után megkaptuk a hőn óhajtott szabadságot.
Mire a koma:
- Lehet ezek után bánkódni?
- Lehet - mondja Vadmalac. - Attól félek, mindenki más...