2024-12-21
Budai Éva rovata: Évforduló (10 talált bejegyzések)
1849. január 22-én született AUGUST STRINDBERG svéd dráma- és regényíró, elbeszélő
Szegénysorú családba született, mégis tanulhatott egyetemen, ám nem fejezte tanulmányait, hanem tanítóként és távírászként dolgozott, majd színi növendék lett. Dolgozott a Stockholmi Királyi Könyvtárban és az ekkor írt pamfletjei révén vált híressé vált. Az eg...
1729. január 22-én született GOTTHOLD EPHRAIM LESSING német drámaíró, kritikus, esztéta, dramaturg, a felvilágosodás szellemi életének kiemelkedő alakja, a modern színházi kritika megteremtője
Apja evangélikus főpásztor, lelkész, teológiai művek szerzője volt, akit nagy tisztelet vett körül. A család igen nagy volt, ő második gyermekként született az összesen tizenkét gyermek közül. Az apa a nagy családot csak igen nehezen tudta eltartani.
Latin ...
1894. január 17-én született SZŐNYI ISTVÁN festőművész, grafikus
Az akkor még önálló városban, Újpesten született. Apja, Richárd vasúti tisztviselőként dolgozott, míg anyja háztartásbeli volt. Két bátyja még gyermekkorukban meghalt, vele együtt négy nővére élte meg a felnőttkort. Budapesten és Nagybányán tanult, mesterei vo...
1943. január 15-én született JORDÁN TAMÁS színész, rendező, színigazgató
Földmérőként szerzett diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnöki karán. 1961-1971 között az ELTE Universitas nevű amatőr együttes színésze volt. 1971-től a 25. Színház tagja, 1977-től a Várszínház színésze, 1980-től pedig 11 éven át a ka...
1932. január 5-én született UMBERTO ECO olasz író, tudós, sokak szerint a modern európai kultúra egyik nagy tréfamestere
Tudományos pályafutását középkor-kutatóként kezdte, Aquinói Szent Tamásról írt filozófiai doktori disszertációt a torinói egyetemen. Később vizuális kommunikációt és esztétikát kezdett tanítani a különböző észak-olasz egyetemeken, közben szerkesztőként dolgozo...
Kr.e. 106. január 3-án született MARCUS TULLIUS CICERO, az ókori Rómában élt író, filozófus és politikus
Kortársai – köztük politikai ellenfelei is – ragyogó, már-már boszorkányos tehetségű szónoknak tartották, de írásai is remekművek. Mindenképp az antik irodalom egyik óriása, de a tankönyvek általában abban is megegyeznek, hogy ő az antik széppróza legnagyobb m...
1918. DECEMBER 23-ÁN SZÜLETETT MÁNDY IVÁN író
A Madách Gimnáziumban tanult, de az utolsó osztályból kimaradt és nem érettségizett le. Első novellája 1937-ben jelent meg a Magyarság című lapban. A háború után sporttudósítóként tevékenykedett, majd az ''Újhold'' című folyóirathoz csatlakozott. 1949-1955 köz...
1931. december 18-án született GYURKOVICS TIBOR költő, író, drámaíró, pszichológus
A Piarista Gimnáziumba járt, majd az iskola államosítása után az Ady Endre Gimnáziumban érettségizett le 1950-ben. Polgári származása miatt nem vették fel sem az orvosi, sem a jogi egyetemre, és a színiakadémia sem fogadta be. Rövid ideig normásként dolgozott ...
1924. december 12-én született GYŐRI GYÖRGY tanár, könyvtáros, publicista
Hosszú ideig magyar irodalmat tanított és napközis nevelő is volt. Előzőleg sokféle munkát végzett a vasesztergályostól textilmunkáson át egészen a kerületi könyvtárosságig. Mivel az írás végig kísérte az egész életét (eleinte verseket írt, majd később a Goldb...
1935. december 6-án született BERTÓK LÁSZLÓ költő, író
Tizennyolc éves kora óta jelennek meg versei. Volt fogatos, könyvelő, napszámos, könyvtáros, tanár. Számtalan verseskötete mellett jelentek meg írói életrajzai és bibliográfiái.
Önképéül pedig egy egyszerű, de egyértelmű vallomás:
„Úgy vagyok magyar, a...