2024-12-21
Budai Éva rovata: Évforduló (10 talált bejegyzések)
1937. január 24-én született BARANYI FERENC Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító. Isten éltesse!
Elemi, illetve általános iskolai, majd középiskolai tanulmányait Nyáregyházán, Cegléden és Budapesten végezte. Az ELTE BTK magyar–olasz szakán tanult, majd a MÚOSZ Újságíró Iskola tanulója volt. Később a Poitiers-i Egyetemen is tanult. Közben volt pályamunkás,...
1783. január 23-án született STENDHAL (valódi nevén: Marie-Henri Beyle) francia író
Jómódú, királyhű polgárcsaládból származott, őt azonban már gyermekkori lázongásai szembefordították családja konzervatív nézeteivel, a jakobinusokhoz vonzódott. Szülei a nevelését középszerű francia nevelőkre bízták. Tizenhat éves korában Párizsba szökött, ro...
1901. december 27-én született MARLENE DIETRICH német színésznő, énekesnő
Porosz rendőrtiszti családban született. Hamar zenei oktatásban részesült, a weimari Zeneművészeti Főiskolán hegedűművésznek tanult, majd Berlinben folytatta tanulmányait. Az első színpadi szerepet Max Reinhardttól kapta. 1930-ban következett be életében a haz...
MÁRCIUS 23. – METEOROLÓGIAI VILÁGNAP
* A 2019-es világnap témája: “A Nap, a Föld és az Időjárás” *
1950. március 22-én Genfben megalakult a Meteorológiai Világszervezet (WMO) – a Nemzetközi Meteorológiai Szervezet utódaként. Másnap életbe lépett a szervezet alapokmánya, erre emlékezve határoz...
1899. január 22-én született SÁRKÖZI GYÖRGY költő, prózaíró, szerkesztő, műfordító
A váci piarista gimnáziumban, majd Budapesten, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte tanulmányait. Osvát Ernő fedezte fel, s hamarosan lektorként került az Athenaeum Könyvkiadóhoz, ahol mintegy két évtizedig dolgozott, s igazán az irodalom kellős közepében é...
1945. április 27-én született SZTEVANOVITY DUSÁN dalszövegíró, dramaturg, zenész
Ma 73 éves. Isten éltesse!
Sztevanovity Zorán előadóművész testvére. Édesapjuk közgazdász, újságíró volt Szerbiában. Háromévesen került Magyarországra, amikor szüleit diplomáciai szolgálatra Budapestre küldték. A család politikai okokból nem tudott visszaté...
1775. február 9-én született BOLYAI FARKAS matematikus
Elszegényedett nagybirtokos családból származott. Először a nagyenyedi kollégiumban tanult, ahol kitűnt különleges tehetségével. Rövid idő alatt megtanult latinul, görögül, héberül, románul, később németül, angolul, franciául és olaszul; kilencéves korában bár...
1892. február 1-jén született NÓTI KÁROLY író, újságíró, forgatókönyvíró, kabarészerző
A zilahi gimnáziumban érettségizett, majd apja kívánságára a kolozsvári egyetemen tanult jogot. Rövid ideig vasúti tisztviselő volt, de huszonhat évesen búcsút mondott a hivatalnoki pályának és az aktatologatást újságírással cserélte föl. Nagyváradon dolgozott...
1883. december 16-án született KÓS KÁROLY építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus
Négygyermekes postatisztviselő egyetlen fiaként született. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban végezte, ezután a budapesti József nádor Műegyetem mérnöki szakára jelentkezett. Két év múlva átiratkozott az építész szakra, ahol 1907-be...
1928. december 15-én született SZILÁGYI GYÖRGY író, humorista, költő, színpadi szerző, színházigazgató
Romhányi József mellett a modern magyar kabaré másik szöveg-virtuóza.
Már gimnazista korában villámtréfákat írt. Először a Városi Színház titkára, majd a Fővárosi Varieté igazgatója, később a Kamara Varieté művészeti titkára volt. Több mint két évtizedig a ...