2024-12-21
Bejegyzések tőle:Jyll
1875. december 4-én született RAINER MARIA RILKE osztrák költő
A 20. század egyik legnevesebb, német nyelven író költői között tartják számon.
„Prágában született, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv önt...
Nyolc Fonós lemez a világ legjobbjai között
Közzé tette a World Music Charts Europe az idei legjobb 250 világzenei lemez listáját honlapján. A sorrend a WMCE közel 25 országból származó, összesen 48 világzenei szakemberének havi pontozásos szavazatai alapján áll össze. A WMCE minden hónap elsején publik...
Nevesincs – KÖNYVBEMUTATÓ és papírszínház előadás egyben!
Elkészült az első papírszínházat tartalmazó mesekönyv, mely a mesélő elefántról, Elefániról elnevezett miniatűr színházi produkció könyvváltozata.
A 18-19. századi emberek egyszemélyes, otthoni színháza egy kis fadobozból és a benne lévő bábokból, díszletek...
Cselényi Béla: Egy csipetnyi mélabú
Elhaladtam az idősek otthona mellett és siettem a helyi érdekeltségű vonatmegálló felé, a Vasarely-házhoz. Nem voltam valami jó passzban… dolgozott bennem a búskomorság, amely sokszor részletekben tör rá az emberre, néha mulatságos vagy annak tetsző, tünetment...
ELMENT
JUHÁSZ FERENC 1928-ban született Biatorbágyon. Kossuth-díjas költő, a Nemzet Művésze. Életének izgalmas és változatos éveit lehetetlen néhány mondatban összefoglalni. Költészetét sem lehet egyszerűen meghatározni. Önjellemzése az alábbi két mondatból érezhető ...
Madeline Barna: Polaroid
Hatvan tükör a parton,
ez a tükörpart,
névnapi virágszirmok gyűlnek,
a hullámok opálszínűek,
kagylók nyitják testüket az égnek,
a szerelem mászkál, maszkja a kezében,
postaládát hoz a víz, belseje üres,
szívig ér a homok.
Az ember sok mindent megtanulhat egy kutyától, még akkor is, ha az olyan lüke, mint a miénk – írtam.
- Marley arra tanított, hogy minden napot féktelen örömmel és boldogsággal éljek meg, hogy ragadjam meg a pillanatot, és hallgassak a szívemre. Megtanított arra, hogy élvezzem az egyszerű dolgokat: egy séta az erdőben, a frissen leesett havat, egy szunyókálást...