Fellinger Károly: LIBA MESE

Hiszitek, vagy nem, ezt a mesét Jókán hallottam, egy golyvás, tollfosztó aggastyántól, aki nagy mesemondó hírében állt. Ha mesét mondott, mindenki szájtátva hallgatta. Most elmondom nektek az aggastyán meséjét. Szájtátva is hallgathatjátok!
Tudjátok, ugye, hogy Ilka vára Jóka határában állt. Ilkának, a várúrnak annyi libája volt, ahány csillag ragyog a felhőtlen éjszakában. Hogy ki volt a libapásztora?! Hát a furfangos Bandi kölyök. A libákat Kisboldogasszony napjáig legeltette, várva, hogy a szolgálatért cserébe kiválaszthasson egy gúnárt magának. De bizony a várúr fizetség nélkül elzavarta, útilaput kötve a talpára.
Bandi kölyök szomorkodott, szomorkodott, de mivel vidám természetű volt, hamar kitalált valamit. Kalapjába tűzött három libatollat, s elhíresztelte, hogy aki ezt a kalapot viseli a fején, okosabb lesz mindenkinél, kiváltképp a várúrnál. Meghallotta ezt a várúr. Nem elég, hogy ő volt a leggazdagabb, ő akart lenni a legokosabb is. Be is hívatta Bandit a várába. Éppen ezt várta a furfangos kölyök.
– Te rosszcsont, add nekem a libatollas kalapod! – üvöltött rá a gőgös várúr.
– Odaadnám én – szólt Bandi -, de ha ingyen adom, nem lesz semmi varázsereje. Csak akkor lesz mindenkinél okosabb a viselője, ha előtte tisztességesen megfizeti a kalap árát.
– Mondjad hát, mit kérsz érte cserébe? – kíváncsiskodott a várúr.
– Egy életem egy halálom, csupán azt a gúnárt, aminek a szárnyát megjelöltem.
Az öntelt várúr megkerestette a ludat, át is adták Bandinak mindjárt. A vár ura pedig megkapta az áhított kalapot. Hogy nagyon okos legyen, még vagy tizenkét tollat rakatott rá, majd nagy büszkén a fejére biggyesztette.
A következő héten reggeltől estig, fel s alá járkált a faluban, hogy minél többen lássák a kalapját, és vegyék tudomásul, hogy ő itt a legokosabb. A falubeliek alig tudták visszafojtani a nevetésüket, amikor meglátták a várurat az ócska kalappal a fején. A madarak is ijedten rebbentek széjjel, amikor megjelent a közelükben, mert madárijesztőnek nézték. Na, ekkor már a várúrnak is kezdett gyanússá válni a dolog. Belenézett a tükörbe. Hej, ha olyan dühös nem lett volna, talán maga is nevetett volna saját magán. De ekkor betelt nála a pohár. Megint útra kelt, és megkereste Bandit. Katonákat is vitt magával. Nagy mérgesen előkapta a kölyköt:
– Ide figyelj, te ördögfajzat, nem érzem, hogy megokosodtam volna. Szépen lóvá tettél engem!
– Én bizony nem, csupán buta libává! – felelte Bandi. – De ne tessék szomorkodni, hiszen rájött kend a turpisságra, el kell ismernie, hogy közben azért megokosodott.
Erre már nem tudott mit válaszolni a várúr. Katonáinak is megállt az eszük a hallottakon.
– Fogjátok meg! – kiáltott a várúr a katonákra.
De Bandi ezt már nem várta meg, felkapta a libáját, majd uzsgyi, nyakába szedte a lábát és eliramodott. A katonák meg rohantak lóhalálában utána.
– Állj meg, kölyök, ha kedves az életed!– kiabálták a katonák.
Bandi megkontrázta:
– Álljatok meg ti, hisz titeket nem hajt senki!
A katonák megálltak, hátranéztek, látták, hogy tényleg nem kergeti őket senki. Mire észbe kaptak, Bandi kölyök már messze járt.
Szaladt, szaladt, mígnem Tündérországba ért. Nagyot néztek a tündérek, mert még életükben sohasem láttak libát.
– Te kölyök! – mondták Bandinak. – Ha nekünk adod ezt a furcsa jószágot, te leszel a királyunk!
Bandi ugyan nem sokáig gondolkozott az ajánlaton. Hát tündérkirály lett belőle! A tündérek tejbe-vajba fürösztötték, haza sem engedték soha többé. De nem is bánta ezt Bandi!
Így volt komám, hidd el bátran, bízz a golyvás aggastyánban.