Márffyné Horváth Henrietta: Nosztalgia

volt idő, amikor a nyár végtelennek tűnt
s forró aszfaltgőzben fuldokolva bűnt
követett el, aki a városban ragadt
s a kedve, akár cipője szurokba tapadt
bagótól bűzlő másodosztályú vonaton
dzsörzé ruháktól púpos csomagom
tetején ülve hangolódtam zakatolva magamra
s minden pórusommal a szabadságra, nem zavart ha
rajtam újra és újra keresztülléptek
a helyüket keresgélő idegen népek
én már akkor fonódtam ezernyi szállal
a tóhoz, a kétheti sziesztával
áldott édes semmittevéssel töltött
kiutalt üdülés képe előttem tündöklött
a szürke, koszos vonatablak helyett
gyermek voltam még és önfeledt