Márffyné Horváth Henrietta: hiány

ha találkozunk, felvesszük az elvarratlan fonalat
kötözgetjük, mintha mi sem történt volna
évek alatt mások lettünk, hiába a közös múlt, gyökerek
a most megélése nincs meg, hiányzol te, a gyerekek
a törvénytelen röhögések, a régi énünk
a végtelen idő, mikor semmiségekről beszélünk