Neves erdélyi arisztokrata család sarja. A kalksburgi majd kalocsai jezsuitáknál tanult. Már gyermekkorában kialakult benne a papi hivatás iránti érdeklődés, ami a gimnáziumi évek alatt tovább erősödött. Az innsbrucki egyetem teológia szakán szerzett diplomát. 1915. augusztus 24-én, Nagyváradon szentelték pappá. Gyulán kezdte meg szolgálatát segédlelkészként és tanárként. 26 évesen nagy tekintélyre tett szert, amikor a román katonák túszszedő akciója után, az elfogott gyulai polgárok ügyében – többedmagával – Bukarestbe utazott, s az angol arisztokrata származású román királynénál kieszközölte a túszok szabadon bocsátását. 1918-ban nevezték ki plébánosnak; tényleges papi hivatása ekkor vette kezdetét.
Kiemelten foglalkozott az egyház szociális felelősségével. Gyermek-ínségkonyhát működtetett, számos közösséget hozott létre, templomot újított föl. A háború ideje alatt létrehozta a Katolikus Szociális Népmozgalmat. A német megszállás és nyilas hatalomátvétel után felekezetre és etnikumra való tekintet nélkül állt ki az üldözöttek mellett. Keményen bírálta és ostorozta a fennálló rendet, személyesen kelt a kiszolgáltatottak védelmére a német és nyilas vezetőkkel szemben.
1945. március 28-án megkezdődött Győr ostroma. Március 30-án, miután a rezidenciájára menekült asszonyok kiadását megtagadta, egy szovjet katona dulakodás közben halálosan megsebesítette. Pálffy Sándor – a püspök unokaöccse, aki akkor 17 éves volt – a nagybátyja elé ugrott és három golyót kapott. A püspököt is három golyó érte, egy a homlokát súrolta, a második a jobb karján reverendája és inge kézelőjét lyukasztotta át, a harmadik – a halálos golyó – a hasüregbe hatolt be. A katonák elmenekültek, senkinek sem lett bántódása. Április 2-án, Húsvét hétfőn, hajnali egy órakor belehalt sérüléseibe. Holttestét a győri kármelita templom kriptájában temették el. 1986. május 23-án a székesegyházban helyezték végső nyughelyére. 1997. november 9-én II. János Pál pápa boldoggá avatta.
Egy érdekes írás a katolikus.hu archívumából:
„Schweitzer József nyugalmazott főrabbi életében a keresztény-zsidó párbeszéd elkötelezett híve volt. Valahányszor szóba került a holokauszt tragédiája, mindig megemlítette Boldog Apor Vilmos vértanú püspök, valamint Boldog Salkaházi Sára szociális testvér nevét, mint olyan személyiségek, akik katolikusként sokat tettek a zsidóság megmentésért. Alább a vértanú győri püspök 1997-es római boldoggá-avatása után, Budapesten megtartott Apor Vilmos-emlékülésen elmondott gondolataiból idézünk.
Amikor a főrabbi a helytálló szeretetről fejtette ki gondolatait, leszögezte: Apor Vilmos hitet, tanúságot tett Isten és Isten minden teremtménye mellett. Kiemelte: a mártírium tanúságtétel Isten törvénye, a helyálló felebaráti szeretet mellett. A Szentírás az élet mindenek-felettiségére figyelmeztet, s ezt tudta és átérezte Apor Vilmos, amikor 1944 „halált érlelő nyarán” egymás után küldte a leveleit Esztergomba és a belügyminiszterhez is, felemelve szavát a zsidóüldözések ellen. Ennyire határozottan senki sem állt ki akkoriban az egyházban az üldözött zsidók mellett, mint ő. A főrabbi rámutatott egyúttal: a zsidó vallás szerint a felebarátunkért mindent meg kell tennünk, ha bajba kerül. „Aki egyetlen lelket is megment a pusztulástól, az egy egész világot mentett meg” idézte a Talmudból, majd hangsúlyozta: Apor Vilmos ennek szellemében cselekedett.
A boldoggá avatott püspök a magyarországi zsidóság emlékezetében mint Istennek szenvedő mártírszolgája él, aki halálos sebet kapott, de áldozata elősegítheti szellemi-lelki gyógyulásunkat, hisz az ehhez hasonló nemes példa jobbá tesz bennünket. Apor Vilmos az egész magyar nemzet tanítója, az Isten által adott szeretet megvalósítója, példaképe: igaz, szent ember, emlékezetéből szálljon áldás valamennyiünkre.”
Legfrissebb hozzászólások