Kérdőn nézel rám viaszos zöld
szemeddel, átsuhan a gondolat
fejedben: nem vagy elég jó nekem.
Csak nem szeretném haláltusám,
a megelőző jó életünk nélkül,
könyörtelenségben átélni veled.
Kérdőn sírsz eltörött vállamon,
könnyelműen magad hibáztatod,
számodra én vagyok a kezdet s vég.
Pedig csak nem szeretném, hogyha
végső óráim hörgései között
a nevem rettegésben emlegetnéd.
Kérdőn fogod gyengülő kezem,
és várod szerelmem türelmesen,
belőlem fakad létünk, s életed.
Azonban nem szeretném, hogyha
a tavasz helyett az őszi időket
fiatal, szép szemeddel őriztetném.
Kérdőn hagysz a kérdőjelekben,
s értetlenül nézel, reménytelen
tőlem vártad volna megnyugvásod.
Holott csak nem szeretném, hogyha
meleg otthon helyett egy gödör mellett
állnál, ott, ahol várnak a sírásók.
Kérdőn felejted rémes létem,
kutatod vágyad miértjét bennem,
velem boldogságra leltél volna.
Mégis, azt sem szeretném, hogyha
rövid együttlétünkről egy szerelmes
történet álírója kutakodna.
Legfrissebb hozzászólások