„Párizs gyomra”, az egykori vásárcsarnok (Les Halles) környékén, történetesen Berlioz és Liszt több miséje ősbemutatójának is helyet adó Saint-Eustache-templom mögött bóklászva, a Montmartre utca 16. vagy a Montorgueil utca 17. szám alatt a kapuk felett meglepő, magyar vonatkozású feliratot pillanthatunk meg: „Passage de la Reine-de-Hongrie”, azaz Magyarország királynőjének átjárója. Na, de mégis: miért adnak Párizsban ilyen nevet egy passzázsnak?
Valójában alig van köze hazánkhoz és a magyar királynőhöz, annál több viszont „Májusi Rózsa” becenevű Julie Bêcheur vérbeli nagyszájú virágárus kofához, aki a csarnokban dolgozott. A krónikák szerint egyszer panaszos ügyet ment intézni egy női küldöttség tagjaként Versailles-ba Marie-Antoinette-hez, aki – mint köztudott – Mária Terézia osztrák császárnő és magyar királynő leánya volt. Meglátva a kofát, Marie-Antoinette állítólag az udvari protokollt sutba vágva odament hozzá, mert – mint mondotta volna – „hasonlít édesanyjához”. A kofa mindenesetre később fűnek-fának azzal kérkedett, hogy úgy fest, mint Magyarország királynője. A környékbeliek és a csarnok árusai élete végéig így nevezték az egyszerű asszonyt, a szűk átjárót pedig, ahol lakott, s amelynek 1773-ban még neve sem volt, Passage de la Reine-de-Hongrie-ként emlegették és e nevet tették később hivatalossá.
A történet azonban szomorú véget ért: a forradalom alatt a monarchia iránti szimpátiával megvádolt „Magyarország királynőjét” is utolérte a végzet, mégpedig nyaktiló formájában. A fedett passzázst 1792-ben az Egyenlőség átjárójává keresztelték át, 1806-ban viszont visszakapta eredeti nevét. 🙂
Eddig a romantikus verzió, azonban van egy kevésbé tetszetős (ezért kevésbé terjesztett), ám közvetlenebbül hozzánk köthető változat is, mely szerint az átjárót a „királynévízről” más néven „magyar vízről” („Eau de la Reine de Hongrie”, illetve „Eau de Hongrie”), talán a legelső alkoholbázisú parfümről nevezték el, amely Nagy Lajos idejében terjedt el Európa-szerte, így a francia udvarban is. A borpárlatban áztatott rozmaring és kakukkfű desztillálásával nyert készítményt egyaránt használták külsőleg, illatosítóként és belsőleg, gyógyszerként. Különösen kedvelte a XIV. Lajos udvarában a király titkos felesége, Madame de Maintenon, illetve a kiterjedt levelezéséről híres márkinő, Madame de Sévigné, akik számára valahol itt, a kerületben gyártották az esszenciát. Így aztán a passzázs és az abban lakó kofa egyaránt erről a ma is gyártott, elit illatszerről kaphatta nevét.
(Amikor utoljára láttam, éppen nyitva találtam a Montmartre utca felőli kaput; a passzázsnak az a része még fényesre taposott régi, a közeli felszámolt temetőből származó márvány sírkövekkel volt burkolva, viszont nem lehetett rajta végigmenni, mert középen egy lelakatolt vasrács állta utamat.)
(A TV5MONDE és Wikipédia cikkei alapján; kép: Wikimedia Commons [CC BY-SA 4.0])
Kapcsolódó írások:
Fekete István: Párizsi szösszenetek című rovatban eddig megjelent írások
Fekete István: Szabadság lángja – Párizsi szösszenetek 1.
Fekete István: Eiffel tudósai – Párizsi szösszenetek 2.
Fekete István: Lutécia amfiteátruma – Párizsi szösszenetek 3.
Fekete István: A legkeskenyebb utca – Párizsi szösszenetek 4.
Fekete István: Lenyakazottak temetője – Párizsi szösszenetek 5.
Fekete István: Magyarország királynőjének átjárója – Párizsi szösszenetek 6.
Legfrissebb hozzászólások