A „gyermekké tettél” kiszolgáltatottságának
nyomai nemcsak az elme, de a psziché merev-
lemezéről is már évtizedekkel ezelőtt
végleg törlődtek. A vágy titokzatos tárgya is
azonosíthatatlanná vált, hiszen sejtjei
vagy fél tucatszor kicserélődtek azóta, hogy
legutóbb láttad. Ráadásul tökéletesen
tisztában vagy kötöttségeiddel. Akkor mégis,
miféle függőség lehet, amelytől nem tudsz (és
meg sem próbálsz) szabadulni? Letéve utolsó
maszkodat, mi az, amit még mindig feltétlenül
meg akarsz mutatni magadból — neki? Megannyi
kérdésre tőle vártad a választ, de rossz helyre
címezted őket, a fölismert anima bizonyosságában
csakis magadban találhatod meg.
Mindegy, hogy ő mit gondol erről, és mit érzékel
belőle, a tény kétségbevonhatatlan. Így hát
kezdeni kellene vele valamit. Ha lehet,
együtt. Most ennyi teljesülhetne belőletek.
A hátralévő idő talán elég lesz, hogy
fölkészüljetek, másodszorra sikerülni fog.
***
Bátai Tibor 1969-ben, még gimnazistaként írta az első szét nem tépett versszerű sorokat, és 1974-ben Vasy Gézának köszönhetően már megjelenés előtt állt egy folyóirat irodalmi mellékletében. A szerkesztőségi cenzor azonban több opusát kifejezetten rendszerellenesnek minősítette, így „letiltották”. Ez annyira megviselte, hogy ’88/89-ig gyakorlatilag egy árva sort sem írt. Akkor azonban kiderült, hogy mégsem sikerült kigyógyulnia az írásból.
Eddig két nyomtatott kötete jelent meg, az első 1996-ban, az Auktornál, Égtájak merőlegesén, a második 1998-ban, a Codex Printnél, A gyújtópont tökélye címmel.
Az internetes irodalmi oldalak közül rendszeresen publikál az ARTpresszóban, az alkoTÓházban, a Dokkon, a Héttoronyban, a Lenolaj kulturális online műhelyben, A Hetedik online irodalmi és kulturális folyóiratban, a Holdkatlanban és az idén Litera-Túra címmel elindult online művészeti folyóiratban.
2012 novemberében Stációk, valamint Palackposta címmel, Pethes Mária, illetve Szokolay Zoltán előszavával két elektronikus kötete látott napvilágot az E-book Könyvház és Kiadó gondozásában. Platónról, több ülésben című versciklusának néhány darabja megjelent a Stádium folyóirat 2013. évi számaiban. A Héttorony szerkesztőségének döntése alapján líra kategóriában 2014-ben elnyerte az internetes irodalmi magazint alapító Verő Lászlóról elnevezett, évente kiosztott díjat. A Búvópatak 2016. júniusi és júliusi számaiban szintén megjelent két írása. Az elmúlt években több mint húsz verse került fel szerb fordításban is a Szabadkán élő Fehér Illés Ezüst híd – Srebrni most címmel működtetett kétnyelvű műfordítói blogjára.
Legfrissebb hozzászólások