A taps az emberi test hordozható ütőhangszere által előidézett ritmikus hang, a tetszés évezredek óta szokásos (tanult) kifejezése, különösen a színházakban. Már az ókori görögök is tapsoltak, ahogy a rómaiak is, bár náluk a tóga lebegtetése szintén a tetszés jele volt. Aurelianus császár alatt viszont szalagok lebegtetése jött divatba a taps helyett, majd a hüvelyk- és középső ujjal való pattogtatás. A Bibliában is szerepel a taps (Királyok könyve), mint a tetszésnyilvánítás kifejezése. Érdekesség, hogy a délebbre fekvő országokban, különösen Spanyolországban, a templomokban sem volt szokatlan a taps.
A zeneművészetben a tapsot a clapping music alkalmazza. A produkció eredetileg két személy által hangszer nélkül, tapsolással, ütéssel előadott minimalista, repetitív, ritmikus zenedarab melyben az egyik előadó az alapritmust tapsolja, a másik fáziskéséssel variálja a tempót.
A műfajt Steve Reich alapította az 1972-es Clapping Music című alkotásával, bemutatásával:
Az alábbi „ütős” videó-mashup az irányzat paródiája, az eredeti „zenemű” felhasználásával. Közreműködik Lee Marvin és Angela Dickinson.
Hölzer Tamás
rovatvezető
(Forrás: zenci.hu)
Legfrissebb hozzászólások