Kezeimben haldoklik
csendben nyögve,
minden félelmem
s értelmetlen rettegésem.
Attól, hogy rövid lesz a nappal
s itt hagysz a sötétben,
pislákoló gyertyafényben.
Telnek az órák
s tébolyba szédülnek,
suhanó mutatók
üldözött létükben,
hívlak a csendben
amíg még ketyeg,
s körbejár a hideg nyugalom.
A csilláron még fénylik
pár akkord az esti dalból,
míg gondolataim a ragyogásban
körbe-körbe kergetik egymást.
Könyörgésem kabátot vesz,
ajtót nyit s útra kel,
lelkemben valahol
virágok nyílnak
könnyek áztatta tájakon.
Majd hamar pirkad remélem
és a ködben rám talál
tekinteted,
míg én az asztalra borulva,
s párnám soraid
egy leírhatatlan könyvben.
Legfrissebb hozzászólások