Sehányan, semennyien. Az Újszövetségben három királyról szó sem esik, csak bölcsekről (Máté evangéliumában). Csak a 3-5. századtól lesznek ezek is hárman – Máté ugyanis nem nevezi meg a számukat -, s csak a 9. századtól halljuk a három ismerős nevet: Gáspár, Menyhért és Boldizsár. „Boldizsár, aki szerecsen király” így tudjuk József Attila verséből, de hát még ez az állítás is ingadozott, mert a 14. században is néhol Gáspárt nevezik szerecsennek, ami nem négert jelent, csak szaracént.
Az angol bibliafordításban sem királyok szerepelnek, hanem mágusok, Luther bibliafordításában pedig csillagjósok (Sterndeuter). Öltözetük gyakran perzsa.
A Háromkirályok ábrázolása egy ravennai mozaikon.
Vissza a bűvös hármashoz: keleti hagyomány szerint tizenketten utaztak teveháton Betlehembe – a csillag nyomában. Hárman azért lehettek – vélték az őskeresztények -, merthogy az ajándékok száma három: arany, tömjén, mirha.
A nevük is ingadozik. Perzsául így nevezték őket: Bithisarea, Melkon és Gathaspa. A szír keresztények így: Larvandad, Harmisdas és Gushnasph. Ezek is perzsa elnevezések, és kétségkívül háromféle népre utalnak.
A nyugati egyházak hagyománya szerint Gáspár volt India, Menyhért Perzsia, Boldizsár pedig Arábia királya. Első képi ábrázolásuk egy ravennai mozaikon látható, a San Apollinare Nuovo-bazilikában.
De akár hárman voltak, akár tizenketten, kultuszok német eredetű. 1164-ben egy Rainald von Dassel nevű német férfiú Milánóból hozta el a kölni dómba a Háromkirályok állítólagos csontjait. Honnan kerülhettek Milánóba, majd a kölni Dreikönigsschrein szentélyébe? Állítólag Konstantinápolyból, ahová bizonyos Zeno lovag hozta a szent csontokat, amelyek hitelessége – enyhén szólva – kétséges.
Legfrissebb hozzászólások