Nagy fagyokat ígérnek a vének,
hófelhőket, mik majd földig érnek.
Így hát a sok napot, hetet, évet
építsd meg hátamhoz kemencének.
Aztán ülj mellém, hisz megszoktalak,
mint vénülő fák az árnyékukat,
s én, hogy meg ne fázzak, takarónak
sejtenként a verseimbe varrlak.
Beléd burkolózom, mint a csendbe,
mintha minden kívülünkön lenne,
s ha bennem a holnap megreszketne,
légy nekem a békés, téli este.
“1965 szeptemberében születtem Budapesten. 2003-2004-ben kezdtem írni, a neten publikálva a verseimet.
Kilépve a virtualitásból, 2008 áprilisában könyv alakban magánkiadásban megjelent Székely-Nagy Gábor és Savanya István alkotótársaimmal közös verseskötetünk, Adj jelet címmel.
2008 nyarán meghívást kaptam Kapolcsra, a Művészetek Völgyébe, ahol a Ködlámpa Irodalmi Kávéház jóvoltából alkalmam volt bemutatkozni, illetve 2010-ben Pécsi Marcell vendége lehettem a Muzsikus Rádióban. A 2008 óta eddig 8 alkalommal megrendezett NetVers Fesztivál, mai nevén VersDal Fesztivál mindegyikén részt vettem a verseimmel. Itt említem meg, hogy több művem került megzenésítésre az utóbbi pár évben – köszönet illeti ezekért többek között a Székely Műhely Zenekart (Székely-Nagy Gábor), a Miújság Zenekart (Pécsi Marcell), Bodroghalmi Lászlót, a Strófa Triót (Dara Vilmos), a Facélia együttest (Roth István), Kővári Balázst, Varga Ilonát, az Álomlátó együttest, illetve a Szó-Köz Kultúrzenekart, Lukács Istvánt, Tóth Sándor Pétert és a SzeRBusz Zenekart is
Nagy örömömre 2014 májusában első alkalommal szakmai zsúri előtt I. helyezést értem el egy országos verspályázaton, 2015 januárjában II. helyezett lettem egy rövid prózámmal szintén országos pályázaton, majd 2016 áprilisában önálló estemet tarthattam meg a XI. kerületi Malom Közösségi Térben. Régi álmom valósult meg azzal, hogy 2016. szeptemberének végén megjelent első önálló kötetem a Hungarovox Kiadó gondozásában, Hétköznapi józanság címmel. Ezt követően 2019-ben második, “Betöltetlen terek” című kötetem is napvilágot látott.”
Kapcsolódó oldalak:
Legfrissebb hozzászólások