Lassan, fokozatosan. Eleinte csak labarum volt, vagyis egyházi zászló, a középkor korai századaiban pedig leginkább vérvörös zászló (németül vérzászló, Blutfahne a neve) jelezte, hogy mögötte királyi vérből származó fejedelem vagy herceg üli meg a lovát. A 11-12. században külön zászlóskocsi (carroccio) vitte az itáliai seregek zászlaját, például a Legnano mellett vívott csatában, ahol – 1176-ban – a milánói csapatok megverték Barbarossa Frigyes német császár hadait.
A vérzászló felbukkanása után sorra jelentek meg a nemesi címerekkel ékes, lándzsavégre tűzött zászlócskák, amelyek – akárcsak az ókori hadi jelvények – azt jelezték a harcosoknak, hol viaskodik a harcmezőn a fővezér, hol kell gyülekezniük a csapatoknak. Amellett, hogy a zászló tájékozódási pont volt, egyúttal a katonai becsület jelképe is, amelyet – ha az ellenség elragadta – akár élete árán is visszacsikart egy-egy hős a harc forgatagában.
A 16. századig a zászlók mindig négyszögletesek voltak, de már előbb felbukkan az első nemzeti zlszló, a Danebrog, méghozzá a Ravel (Tallinn) mellett vívott csatában, 1219-ben, amikor szegény észteket igázták le a dánok és a német lovagok. A Danebrog – a monda szerint – az égből pottyant alá, amit az ember vagy elhisz, vagy nem. Dokumentált bizonyítékunk azonban csak 1397 óta van a fehér keresztes vörös dán lobogó meglétére.
Majdnem ilyen korai, netán épp ilyen korai a zászló a svájci szövetséges társaké. 1339 óta hímezik vörös mezőbe a kis fehér keresztes jelvényt a svájciak, s az ő zászlajuk érdekessége, hogy a mai napig négyszögletes, ami egyik másik ország államfőjének ünnepi zászlaja. Más lapra tartoznak a trikolórok.
***
Szuhay-Havas Ervin (1929-1998) író, műfordító, történész és művelődéstörténész, a Delta, az MTV tudományos ismeretterjesztő műsorának első szerkesztője. Az IPM magazin és az Alfa Magazin szerkesztője. Évtizedeken keresztül rendszeresen jelentek meg írásai többek között az Élet és Tudomány című tudományos ismeretterjesztő hetilapban, valamint szerzője volt az IPM magazinnak és az Alfa magazinnak. Több mint 300 kultúrtörténeti rádióelőadása hangzott el a Magyar Rádióban.
Édesapja: Havas Zsigmond (1900 -1972) író, újságíró a Tolnai Világlapja munkatársa, majd felelős szerkesztője (1921–39), Spencer Walls és Anthony Astor néven számos ifjúsági és detektívregény szerzője.
Lánya, Szuhay-Havas Marianna (Budapest, 1968. augusztus 13. -) Art’húr díjas költő, 2008 januárja óta az 2015-ben megújult Lenolaj irodalmi és kulturális lap főszerkesztője, az Art’húr Irodalmi Kávéház szerkesztője, négy gyermek édesanyja.
- Kötetei:
- Szuhay-Havas Ervin: Meglepetések enciklopédiája
- Szuhay-Havas Ervin: Tizenhárom csillag
- Szuhay-Havas Ervin: Kék-szürke tragédia
- Szuhay-Havas Ervin: Amerika hőskora
- Szuhay-Havas Ervin: Ab ovo, avagy mindenki tud latinul
Fordításai:
- Roger Price: Franciaország története
- Mary Fulbrook: Németország története
- Gustav Henningsen: A boszorkányok ügyvédje
- Kristin E. White: Szentek kislexikona
- John Boardman – Jasper Griffin – Oswyn Murray (szerk.): Az ókori görögök és rómaiak története
- Danielle Steel: Szerelmes nyárutó
- Amanda Quick: Különös kérő
- Wilbur Smith: A leopárd sötétben vadászik
- Joseph Heywood: Hozd el nekem Hitlert!
- Fay Weldon: Nőstény ördög
- Kertész István: A hódító Róma
- Arthur Herzog: A forgácsoló gyilkos
- Ken McClure: Járvány
- Winston Graham: Marnie
- Mark Hebden: Pel és a kopó
- C. N. Degler: Az élő múlt
- V. Gordon Childe: A civilizáció bölcsője
- Nagy Mézes Rita (szerk.): A világ titkos szegletei
- Geoffrey Barraclough: Agadirtól a háborúig
- Harry Hearder: Olaszország rövid története
- Sarah Harrison: A Kwai folyó pokla
- C. Desmond Greaves: Az ír válság
- Gulyás Katalin (szerk.): A láthatáron túl
- Jane R. McCauley: Állatparádé
Szerkesztései:
- Bassa Endre – Szuhay-Havas Ervin (szerk.): Világtörténelmi enciklopédia
- Szuhay-Havas Ervin (szerk.): Világtörténelmi kisenciklopédia
- Ugo Reale: A Szentlélek lovagja – COLA DI RIENZO ÉLETE
Spencer Walls: Kaméleon és gardénia
Irving Stone: Ellenség a házban
Klaus Rainer Röhl: Az amazonok lázadása
Spencer: Walls: A temetőnél állj meg!/Fekete kastély
Legfrissebb hozzászólások