Semmit. Guillotin (mondd: gijoten) doktor nem találta fel a nyaktilót, csupán ajánlotta. A doktor nevét egyébként minduntalan összekeverik a kivégzőeszköz nevével, a guillotine-nal, amit így kell ejtenünk: gijotin.
Minthogy pedig még a nyaktiló ötlete sem volt az övé, talán érdemes csokorba gyűjtenünk a derék (mert önhibáján kívül hírhedtté lett) Joseph-Ignace Guillotin körül kavargó legendákat.
A híres kortárs és naplóíró, Louis-Sébastien Mercier jegyezte föl a tényeket: „1791-ben (június 3-án) a Nemzetgyűlés pusztán emberbaráti sugallatból ankétot hívott össze a halálbüntetés tárgyában. A kérdés a következő volt: amennyiben a halálos ítélet elkerülhetetlen, lehetséges-e a halálraítéltet legalább egy fájdalmas kivégzés szörnyűségeitől megkímélni?” Hosszas tanácskozás után, amelybe az Académie Chirurgicale, a Sebészeti Akadémia titkárát, Antoine Louis doktort is bevonták, ez utóbbi ajánlása nyomán Joseph-Ignace Guillotin terjesztette elő a nyaktilózás ötletét a Nemzetgyűlésben, mint emberséges kivégzőeszközét, már ha az „emberséges” jelzőnek itt egyáltalában helye van.
Joseph-Ignace Guillotin (1738-1814)
Guillotin doktor nagy hévvel elmondott beszédének egyik részleténél általános és talán nem is illő derültség támadt a teremben; a jóember ugyanis így szólt polgártársaihoz: „E művelet teljesen fájdalommentes, mert önök csak a penge hideg érintését éreznék a tarkójukon…” – és nem tudta folytatni; az elnöknek néhány perces szünetet kellett elrendelnie a hangos gúnykacaj miatt. A nemzetgyűlés 1792. március 25-én fogadta el az előterjesztést, de nem Capet Lajos feje hullott elsőként a fűrészporos kosárba, hanem egy M. Pélissier nevű köztörvényes bűnözőé.
Tehát a legendák. Először, hogy a nyaktiló vértől iszamos, kegyetlen kivégzőeszköz. Másodszor, hogy Guillotin doktor találta fel; most már tudjuk, csak javasolta a bevezetését. Harmadszor, hogy – a sors fintoraként – Guillotint is lenyakazták. Végül negyedszer, hogy a hulló bárd a francia forradalom „ördögi” leleménye.
Nos, akkor elsőként is, az ancien régime, a régi rend idején a francia királyságban nem léteztek egységes törvények; egyik tartományban csekély büntetéssel megúszhatott valaki egy olyan bűncselekményt, aminek elkövetése miatt a szomszédos országrészben a bakó lecsapta a fejét, vagy éppen kerékbe törték. Amit a felvilágosodás századának nevezünk, a francia pedig a Fény századának, alig néhány tucat kiváló gondolkodóra és íróra vonatkozik, mert ami az emberséges törvényeket illeti (vagy akár a bírák erényeit), ilyesmi francia földön a forradalomig nem létezett. Tekintsünk el attól az iszonyatos kínzássorozattól, amelynek szenvedő alanya Damiens volt; az elbocsátott és elmeháborodott lakáj nyilvános kínhalála (és őrizetbe vétel utáni kínvallatása) olyan borzalmas, hogy papírra vetni nem lenne ízlésünk szerint való. Guillotine doktor és a sebész Louis valóban a felvilágosodás korának emberbarátai voltak, s a nyaktilót joggal tartották „emberségesebbnek”, a kerékbetörésnél, a tüzes fogónál, a spanyolcsizmánál, sőt a karddal vagy bárddal való lefejezésnél is, ahol a hóhér sutasága (lásd Hunyadi László kivégzése) felesleges szenvedést okozhatott az elítéltnek.
Harmadszor, ami Guillotine lenyakazását illeti, ez pusztán legenda (W. M. Thackeray, a híres angol író sokat tett e tévhit elterjedéséért Philip című regényének egy utalásában). Guillotin ágyban, párnák közt halt meg rue Saint-Honoré-i házában, 76 éves korában, 1814-ben.
Negyedszer, a nyaktiló állítólagos francia lelemény. Hát nem az. Bár eleinte nem guillotine volt a hulló bárd neve, hanem – Antoine Louis, a sebész neve nyomán – louisette vagy Petit Louison (szabad fordításban: „Lajoska”), sőt a Terreur korának fekete humora „özvegy” vagy „nemzeti borotva” néven is emlegette. De nem volt francia találmány, még ha Guillotin ajánlása nyomán egy Tobias Schmidt nevű német zongoragyártó el is készítette a prototípust Párizsban, egyébként Louis doktor vázlatai nyomán. Ismerték ugyanis már Itáliában mannaja néven (ennek jelentése egyszerűen csak „bárd”), de az angolok, a skótok és az írek elvitatják a nyaktiló feltalálásának – mondjuk-e, hogy „dicsőségét”?
A kiváló angol professzor, anatómus és antropológus, dr. Ashley Montagu és munkatársa, Edward Darling kultúrtörténész alapvető munkájukban (The Prevalence of Nonsense, „A képtelenségek makacs elterjedése”) meggyőző bizonyítékokat hoznak fel a szigetországi eredettel kapcsolatban. Az Erzsébet-kor híres krónikását, Holinshedet idézik, aki 1578-ban megjelent történelmi művében közöl egy fametszetet, amelyen könnyű felismerni a nyaktiló ősét. A képaláírás szárazon közli, hogy ilyen elmés szerkezetet használtak „Merton közelében” 1307. április 1-én, amikor kivégezték vele Murcod Ballagh ír gonosztevőt.
Dokumentumok maradtak ránk arról is, hogy az angliai Halifax városában is volt „guillotine”, s talán az írországi masina innen származik. Nem egészen érthető, miért érdemes versengeni az elsőségért ilyen morbid tárgykörben, de a skótok esküsznek rá, hogy az ő nyaktilójuk, a Maiden (a szűz) becenevű szerkezet az első; ezzel végezték ki 1581-ben James Douglas Morton régenst, aki Stuart Mária idején népszerűtlen és kegyetlen ember volt. Hogy miért nevezték szűznek a brit nyaktilót? A skótok szerint etimológiai tévedés miatt, az igazságtétel helye ugyanis a kelta skót nyelvben így hangzik: mod-dum, ebből torzul a nyaktiló neve Maiden szóalakká. (De ez is népies etimológia lehet, hiszen a hírhedt nürnbergi kivégzőeszközt, a belül szögektől meredező, szétnyitható, majd becsukható vasszüzet is így nevezték.)
A doktor halála után a család – érthető okokból – kérte a névváltoztatást, így azután nem tudni, élnek-e még leszármazottai Guillotin doktornak, aki humanitárius megfontolásból ajánlotta kivégzőeszközül a Guillotine-t.
Legfrissebb hozzászólások