A dal (LIED) költészet egyik legnagyobb mestere. Egyszerre mondják a romantika utolsó költőjének és a romantikát meghaladó realista és modern költőnek. Műveiben a német köznyelv irodalmivá vált. Újságíróként, tudósítóként tárcáinak, utazási élményeinek eddig nem ismert irodalmi színt, elegáns légiességet adott, ezzel együtt pedig magának a német nyelvnek is.
Már első művével, a Dalok könyvével nagy sikere volt 1827-ben. Az irodalmi közönség kedvence lett. A szenvedések megéneklésében szinte a „német Byron” lépett ki. Kiemelkedőt alkotott a ballada műfajában is, elsősorban a Gránátosok cíművel. Heine gránátosainak történetét elsőként Schumann zenésítette meg a Marseillaise dallamának motívumaira épülő, s azt mintegy parodizáló muzsikájával.
Szerelmi lírájában az a különleges, hogy a mindenki által ismert érzelmi szituációkat rögzítette mindenki által ismert képekben és hangulatokban a mindennapi élet nyelvén és szókincsével. Loreley című verse szinte német népdallá vált. A vers olyannyira népszerű volt, hogy még a náci időkben (amikor könyveit, műveit elégették) is szerepelt a tankönyvekben, csak úgy tüntették fel, hogy alkotója ismeretlen.
Heine lírája termékenyítőleg hatott a német romantikus zenére, verseinek legnevesebb megzenésítői között van Schubert, Schumann, Mendelssohn és Liszt Ferenc is. Heine Tännhäuser c. történelmi románca pedig Richard Wagner számára lett operatéma.
Budai Éva
rovatvezető
(forrás: wikipédia)
LORELEY
Nem értem, a dal mit idéz föl,
s hogy oly bús mért vagyok:
egy régi, régi regétől
nem szabadulhatok.
Már hűvös az este; a Rajna
nyugodtan folydogál;
a hegycsúcs sugarasra
gyúlt alkonypírban áll.
Ott fenn ül – ékszere csillog –
a leggyönyörűbb leány;
aranyhaja messzire villog
aranyfésűje nyomán.
Aranyban aranylik a fésű,
s közben a lány dalol;
hatalmas zengedezésű
varázs kél ajkairól.
A hajósnak a kis ladikban
szíve fáj, majd meghasad;
nem le, hol a zátony, a szirt van –
fel néz, fel a csúcsra csak!
Végül ladikot s ladikost a
mélységbe sodorja az ár…
S hogy ez így lett, ő okozta
dalával, a Loreley.
(Szabó Lőrinc fordítása)
LEVELED
Mit mondjak leveledre?
Nem ver le oly nagyon,
tudatod: nem szeretsz. De
tizenkét oldalon!
Megannyi teleírt lap –
kis kézirat-köteg!
Komolyan nem szakíthat,
ki ily sokat fecseg.
(Baranyi Ferenc fordítása)
SZENT SZÖVETSÉGRE LÉPETT
Szent szövetségre lépett
szíveddel az én szívem;
erősen összesimultak,
mindenben egy hiten.
Jaj, csak a gyenge rózsát,
kebled virágdíszét,
csak ezt a szegény barátnőt
lapítottuk mi szét.
(Kálnoky László fordítása)
MINT EGY VIRÁG, OLYAN VAGY
Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és szívemhez
a bánat közelít.
Kezem véd könyörögve,
meghallgat tán az ég:
ilyen maradj örökre,
ily kedves, tiszta, szép.
(Képes Géza fordítása)
A KISASSZONY ÁLLT A PARTON
A kisasszony állt a parton
búbánattal tele,
szívét a rózsa alkony
látványa nyűgözte le.
Kisasszony, ez ócska viccre
kár igazán a könny:
lemegy a nap emitt, de
ott hátul visszajön.
(Lator László fordítása)
MEMENTO
A hajad olyan fekete,
a ruhád oly fehér:
az ifjúság ígérete
az élettel felér.
Ó, csal az ember élete!
ki tudja, mi nem ér?
Ruhád is lesz még fekete,
hajad is lesz fehér…
(Babits Mihály fordítása)
A GRÁNÁTOSOK
Orosz fogságból hazafelé
két francia harcos igyekszik,
és ott, hol a vám már németeké,
fejöket búnak eresztik.
Mit hallanak ők, a gránátosok ott?
Dicsőség napja alászállt,
a francia zászló porba rogyott –
elfogta az angol a császárt.
A két granadér szeme könnybe borúl,
hallván eme szörnyűséget.
Az egyik mondja: “Nem élem túl,
öreg sebem, ó, hogy éget!”
A másik mondja: “Nincs tovább.
Veled halnék, ha mondom,
de az én sorsom mostohább:
asszony, gyerek a gondom.”
“‘Asszony, gyerek, most félre velök!
Sokkalta több, ami rám vár!
Kolduljanak, ha nincs kenyerök –
fogságban a francia császár!
Tedd meg, komám, ne hagyj te itt,
sorsom ha már betöltve,
holttestem francia földre vidd,
temess oda francia földbe.
Piros szalagos rendjelem
tedd a szívemre szépen,
a kardom is legyen velem,
puskám is kezemügyében.
Úgy fekszem ott majd, és fülelek,
mint föld alatti strázsa –
és zaj riad egyszer: vad dörejek,
nyihogó paripák dobogása.
Fölöttem a császár átlovagol,
sok penge csengve cikáz már,
kizörrenek akkor a hantom alól –
és védem a bajban a császárt!”
(Nadányi Zoltán fordítása)
Legfrissebb hozzászólások